Fotók a gyönyörök szigetéről

Joggal hívják így!

Az istenek egyik legszebb festménye - tartják a földi paradicsomként is emlegetett Taiwanról. Itt a bizonyíték!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Taiwan szigetének 36 ezer négyzetkilométerén több mint 22 millió ember él. Ezek után azt hinné minden ide készülő utazó, hogy idilli tájaknak nem is maradt hely a szigeten. Pedig Taiwan egyes részei, a sziget északkeleti csücske és a keleti tengerpart nagy része gyéren lakott vidék, ahol a táj egyszerűen lenyűgöző.

Taroko-szurdok

A páraköd borította tavak, a sebes folyású patakok, a csodás formájú hegyek, a dús erdők, a szakadékok fölé nyúló, girbegurba törzsű fák finom színárnyalataikkal olyannak tűnnek, mintha valamelyik kínai vízfestményből kerültek volna ide. Nem véletlenül nevezik a helyet máig a gyönyörök szigetének, ahogy tették azt a szigetet 1590-ben felfedező portugál hajósok is.

Taiwan szivárványa

A vidék világtól való elszigeteltségének egyik okozója a Taiwan Shan észak-déli irányban elnyúló tömbje. Az 1950-es évek végén olyan döntés született, hogy átvágják a hegyet, és az így nyitott úttal összeköttetést létesítenek a nyugaton lévő Taizhong és a sziget keleti partján 195 kilométerrel arrébb fekvő Tailuge között. Így jött létre a szigetet átszelő, számos helyen a meredek sziklafalakból kivágott kelet-nyugati főút, melynek építése bámulatos műszaki teljesítmény.

A Taiwan szivárványának is nevezett útvonal öt év alatt épült, és a munka 450 ember életébe került. Az áldozatok emlékére állították fel a Taroko-szurdok fölött az Örökös tavasz szentélyét. A vörös tetős pavilon mellett vízesés zúdul le a sziklákon a jóval lejjebb fekvő szirtek tetejére. A hajnalt mindennap harangzúgás, a napnyugtát pedig dobpergés köszönti.

A nászutasok kedvence

Ennek a bámulatos útnak kétségkívül a legszebb szakasza az, mely a Taroko-szurdokot szeli át, és amely eredeti, természet alkotta formájában is a világ egyik páratlan látványossága. A Liwu-folyó sebes iramú, alázuhogó vizét sokszínű, 3000 méter magas meredek márványfalak fogják közre. A folyó 20 kilométeren át kanyarog a hegyek közötti festői völgyből a tengerig.

A természet 15 szemet gyönyörködtető csodája

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Taroko-szurdok, a természet e különleges remekműve igen népszerű a turisták, különösen a nászutasok körében. Tianshiangban a folyó fölött magasló, ködbe vont, erdők borította hegycsúcson épült szálloda szentéllyel és egy többemeletes pagodával fogadja a vendégeket.

További helyek a tökéletes nászúthoz

Kíváncsi vagy, Taiwan mellett melyek a kedvenc úti célok a mézeshetekhez? Nézd meg, mit mond a szakértő és az utca embere!

A Fecskék barlangjától a Kilenc kanyar alagútjáig

A Fecskék barlangjának üregében madarak röpködnek és köröznek. Az üreget a folyó sodorta kavicsok oly mélyre vájták, hogy a nap sugarai csak délben érik a vizet. A bátrabbak élvezhetik az útnak azt a szakaszát is, mely a Kilenc kanyar alagútja nevet kapta.

Hegyvidéki táj Taiwan szigetén
A Hehuan-hegység vonulatai
Taiwan színes tengerpartja
Taipei-i naplemente

Az út itt valójában kilencnél jóval több, márványba fúrt alagúton és félalagúton halad át. A busz ablakaiból kitekintő utasok félelmetesen tátongó szakadékot láthatnak, fölötte - kontrasztként - a hegyoldalra felkúszó erdő panorámája tárul eléjük. Az utazás végén a hőforrásokhoz érnek, de előbb át kell kelni a Liwu-folyó fölött átívelő, erősen kilengő függőhídon. A szikla oldalába vágott lépcsőkön egy márványbarlangba jutnak a turisták, melyet megtölt a folyóba ömlő meleg, kénes víz. Akinek kedve tartja, itt hol a kellemesen meleg, hol pedig a friss, hideg vízben fürdőzhet.

A sziget egyik legszebb nemzeti parkja

Taiwan márványlelőhelyeinek gazdagságára valójában akkor derült fény, amikor megnyitották az új utat. Még az is szóba került, hogy a Taroko-szurdokot egyetlen óriási márványbányává alakítják, de végül a környezetvédők győzedelmeskedtek, és a szurdokot a környező hegyekkel, a buja erdőségekkel és a hévforrásokkal nemzeti parkká nyilvánították. A környék a vadon élő állatok számos fajának ad otthont: található itt maláj medve, örvösmedve, halászmacska és bengáli macska, bennszülött formosai szikaszarvas és formosai gorál, a hüllők mintegy 25 faja és számtalan madárfaj.

A márványváros

A nemzeti park a helybeli lakosságnak is lehetővé teszi, hogy mezőgazdasági tevékenységet folytathasson, vadászattal kiegészítve. Ezenkívül az idegenforgalom is keresethez juttatja őket, mert tömegesen érkeznek ide a turisták, hogy megtekintsék látványos ünnepségeiket. A márványt a keleti part legnagyobb városa, Hualian környékén bányásszák.

A márványváros

Itt található a világ talán egyetlen légikikötője, ahonnan márványt szállítanak. Hualian egyébként is a márvány városa, márványmozaikkal rakták ki a járdákat, márványból épültek a templomok, márvánnyal borították a szállodák fürdőszobáit, az asztalokat, sőt, még a hulladékgyűjtők is márványból készültek.

Amit nem szabad kihagyni

Taiwan egyik legfőbb látnivalójának előbbi nemzeti parkot tartják, azonban ezen kívül is számtalan csodálatos hely várja az idelátogatókat. Ezek közé tartozik a Nemzeti Palotamúzeum, a Tajvani Népi Falu, a Jade-hegység, a Nap-Hold-tó, valamint a Zöld-sziget és az Orchidea-sziget. Nemcsak a látnivalók végigjárása jelent azonban különleges élményt. Érdemes elmerülni a helyi hagyományok világában, emellett a sziget gasztronómiája is világhírű.

Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó Varázslatos Föld körüli utazás című könyve alapján készült. Kép: en.wikipedia.org, Fred Hsu.

OLVASD EL EZT IS!

todra
  • afrika
  • világjáró

Itt folyik az élet vize

Ezt is szeretjük