Fotók! A bolygó leggiccsesebb látnivalói

Ha bírja a gyomrod

A kevesebb néha több, mely állítást a következő turistacsalogató, ám meghökkentő épületek is bizonyítják.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legkedveltebb látnivalók jellemzően a történelem többé-kevésbé jó állapotban megmaradt darabkái, de szerte a világon számos példa található olyanra is, mely valamilyen technikai megoldásnak, elhelyezkedésbeli különlegességnek köszönheti hírnevét. Rajtuk kívül azonban az extrém megoldások is hódítanak, melyeket egyszerűbben akár a giccs jelzővel is illethetnénk.

Hearst angyalai
A Hearst-medence
A Hearst-kastély belül
Ókori motívumok a Hearst-kastélyban

Feltűnőek, több stílusra jellemző vonásokat hordoznak magukon, díszesek, cizelláltak, boltívesek, mintásak, de előfordul olyan is, mely a rikító színorgiával ingerli a turistákat.

A következő látnivalók is távol állnak a kellemes, hangulatos összhatástól, ám talán pont emiatt egyediek és különlegesek. Bár megoszlanak a giccsről alkotott fogalmak, ezeket az épületeket számos esztéta és az internetes szavazások többsége is első helyen említi e kategórián belül.

Szentek, istenek és arany minden mennyiségben: Hearst-kastély, USA

Los Angeles és San Francisco között, Morro Bay közelében egy hegycsúcson helyezkedik el az 1920-as években épített monstrum, melynek megálmodója William Randolf Hearst, sajtómágnás, a szenzációhajhász sajtó atyja volt.

A vagyonos sajtómogul gyermekkori álmát váltotta valóra édesanyja halála után a giccs határát feszegető, 115 szobás luxusház kivitelezésével.

A fényűző kastély eredeti funkciójával ellentétben sokkal inkább egy múzeum érzetét kelti, melyet a megalomán tulajdonos európai kulturális kincsekkel töltött meg, melyek felkutatásában műkincsgyűjtők hada segítette őt.

Így birtokába kerültek 14-15. századi olasz famennyezetek, XIV. Lajos korabeli hímzett szőnyegek, templomi szobrok, sőt, egy eredeti egyiptomi sírszobor is, de egy hamisítatlan római fürdő is helyet kapott az épületben. A különböző korokból kiemelt stíluselemekkel és eredeti tárgyakkal a hatalmát, vég nélküli gazdagságát kívánta fitogtatni, ám valahol a giccs egyik ismérve is pont ez a stílusbeli keveredés.

A világ legbizarrabb hoteljei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Annak ellenére, hogy itt jól megfér egymással a szentek ábrázolása a mozaikcsempékkel és középkori dísztárgyakkal, igazi értékük megfakul ebben a vitathatatlanul mesebeli díszletre emlékeztető környezetben. A kastélynak évente több mint egymillió látogatója van, akik kizárólag idegenvezetés keretén belül fedezhetik fel maguknak a múzeumra emlékeztető lakóházat.

A legcifrább mauzóleum: Mahabat Maqbara, India

Az indiai Junagadh városának kedvelt turistalátványossága a korabeli tartományi kormányzó és fejedelem 1892-ben épült mauzóleuma, mely vitathatatlanul pompázatos külsővel csábítja a látogatókat. Inkább az egyszerűséget kedvelő nyugati emberként elsőre talán sokkoló is lehet a túlzsúfolt összhatás.

A minaretek homlokzatánál felhúzott csigalépcső, a hagymakupola, a boltíves, aprólékos faragásokat tartalmazó kialakítás a bonyolult ezüst kapukkal figyelemfelkeltő látványosság, mellyel a muszlim uralkodó nagyságát kívánták szimbolizálni. Ez azonban nem is lehet meglepő, hiszen ez az eredménye annak, ha két alapvetően díszes, már-már zsúfolt összhatást keltő stílust, az indait és az iszlám jegyeket ötvözik.

Halmozott színorgia: Hotel Gold Tulip, Hollandia

Szerte a világon számos különleges, egy bizonyos téma köré kialakított szálláshely található, Hollandia Zandaam városában azonban magával a hotel megjelenésével kívánták felhívni magukra a figyelmet. A téma kézenfekvő volt, hiszen Zaan régió építészetére alapozták a terveket.

Mahabat Maqbara
A túldíszített mauzóleum
Gold Tulip Hotel
A hotel homlokzata

Az alapvetően kellemes, tipikus holland hangulatot keltő stílusjegyek ebben a formában azonban sokkoló megjelenést eredményeztek, hiszen a tervezők több ilyen ház koncepció nélküli egymásra építését álmodták meg. A kolosszális, 12 emeletes épületben 160 szoba található, melyek közül a nászutas lakosztályt is felismerhetővé tették, hiszen a méregzöld árnyalatok között ez az egyetlen vibráló, kék színűre festett rész.

A neo-hagyományos stílusban épült szálloda expresszív megjelenését a változatos nyílászárók, kiálló és mélyen fekvő, öblös részek és a fehér gerincdarabok biztosítják a figyelemfelkeltő szín mellett. A környezetében található hasonló, hagyományos házak között az egymás hegyére-hátára épített hatást keltő építmény könnyen megkaphatja a giccs jelzőt, ám az ötletessége vitathatatlanul egyedi.

Képek: gocalifornia.about.com, Betsy Malloy; travel.webshots.com, katsuxhyde; www.panoramio.com, alok_cns; www.agumar.n; www.livbit.com.

OLVASD EL EZT IS!

muemlek
  • oroszország
  • nagy-britannia

Egy beöntés emlékére

titkos
  • világjáró
  • amerikai egyesült államok

Szupertitkos föld alatti létesítmények

Ezt is szeretjük