Gyógyító erő tapasztalható a magyar kisvárosban: nézd meg képeken!

Igazi zarándokhely az aprócska település.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Bakony aljában, a Móri-árok peremén fekvő, Fejér megyei Bodajk alig több mint négyezer lakost tudhat a magáénak, jóval többen ismerik azonban nevét, és az sem véletlen, hogy ezrek zarándokolnak el minden évben a kisvároshoz, hogy gyógyulást vagy imáikra választ reméljenek.

A bodajki Kálvária
A Nagytemplom
Stációk

Gyógyító látnivalók sokasága

Bodajk leghíresebb látnivalói közé tartozik a klasszicista stílusban épült Hochburg-Lamberg-kastély, de kihagyhatatlan úti célt jelent híres kálváriája is, csakúgy, mint a legenda szerint hétévente kiapadó, majd újrainduló Szent-kút, amelynek vizét vallásos tisztelet övezi, úgy tartják ugyanis, gyógyító hatása van.

A szóbeszéd szerint István király és Imre herceg, valamint Szent Gellért és Szent László is felkereste annak idején a csodatévő forrást.

Nem ez azonban az egyetlen oka annak, hogy tömegek zarándokolnak Bodajkra, ugyanis a Segítő Szűz Mária tiszteletére építtetett Nagytemplom is csodatévő erejű kegyképet tudhat a magáénak, amelyet még 1695-ben ajándékoztak az építendő kápolna részére a helyi híveknek.

A híres Mária-kegyhely már a 17. század során is reményt nyújtott az éhínség, járványok és háborúk által sújtott lakosságnak, 1729-től pedig hivatalos jegyzéket is vezettek a csodás gyógyulásokról, történetekről - csak 1780-ig 350 ilyen esetet jegyeztek fel.

Gyógyító erdő Magyarországon: nézd meg képeken is a gyönyörű helyet!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindezeken túl Bodajk nem csupán azok számára jelenthet gyógyulást, akik azt a hit ereje által remélik elérni, a gyógyforrások által táplált Bodajki-tó ugyanis bizonyítottan jótékony hatást gyakorol az egészségre, érdemes például felkeresni reumatikus megbetegedések esetén.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Képek: www.orszagalbum.hu, jkozma, repműszaki.

Ezt is szeretjük