Elátkozott sziklák Magyarországon: úgy tartják, egykor emberek voltak!

A Babás szerkövek legendája már-már hátborzongató.

Dia

	Élt Cserkúton két család, akik mindig versengtek egymással. Egy nap egy szegény koldus tért a faluba, aki mindkét háznál segítséget kért, de sehol nem fogadták be, sőt, messzire zavarták őt. Végül elátkozta a családokat, mondván, akkor váljanak kővé, mikor a legboldogabbak akarnak lenni.

Fotó: www.orszagalbum.hu, Edina

Dia

                        	Amikor a két família ugyanazon helyen akarta lányaik esküvőjét megtartani, de nem fértek el a keskeny, szakadékos nyomvonalon, és tovább mérgesedett a helyzet: egyik család sem akart a másik elől kitérni. Állítólag az örömapák fennhangon azt mondták, inkább váljanak kővé, mint hogy kikerüljék a másikat.

Fotó: commons.wikimedia.org, Babás szerkövek, Csanády

Dia

	A legenda szerint az átok ezzel beteljesedett, a násznép kocsijaikkal és lovaikkal együtt kővé változott, nyomaik pedig ma is a Jakab-hegy oldalában sorakoznak - ezek a Babás szerkövek.

	A Kővágószőlős határában álló Jakab-hegy a legendát leszámítva is remek kirándulóhely. Csodás panoráma nyílik innen a környező falvakra, városokra, nem beszélve a zöldellő természetről.

Fotó: hu.wikipedia.org, Jakab-hegy, Csanády

Dia

                        	Ez lehetett a kolostor, amely helyet adott az esküvői szertartásnak. Ha ezek a kövek beszélni tudnának, hamar fény derülne a legenda valóságtartalmára.

Ez lehetett a kolostor, amely helyet adott az esküvői szertartásnak. Ha ezek a kövek beszélni tudnának, hamar fény derülne a legenda valóságtartalmára.

Fotó: commons.wikimedia.org, Babás szerkövek, Csanády

Dia

	A kolostor közelében fekszik a Zsongorkői-kilátó, mely szintén szomorú legendát tudhat a magáénak. Egy Zsongor nevű legény kedvesét foglyul ejtette a török basa, ezért a fiú bajtársaival megpróbálta kiszabadítani a lányt. Sajnos az őrség felfedezte őket, és a nyomukba eredt. Mivel nem volt hová menekülniük, Zsongor a lánnyal az ölében a szakadékba vágtatott, a szerelmesek egymás karjaiban haltak meg.

Fotó: commons.wikimedia.org, Jakab-hegy, Csanády

Dia

	A Jakab-hegy lábánál fekszik Cserkút, mely már a római időkben is lakott volt. A község korábban híres bányásztelepülésnek számított, manapság viszont leginkább turistaközpont - akik a Mecsek nyugati oldalára kirándulnak, mind megfordulnak itt.

Fotó: www.orszagalbum.hu, dr.katona

Dia

	A település egyik legjelentősebb nevezetessége a fazsindelyes katolikus templom, melynek falán 13. századból származó festmények láthatók. Illetve sokan látogatnak ide a horgásztó miatt is - aki csendre és nyugalomra vágyik, annak Cserkút tökéletes kikapcsolódást kínál.

Fotó: www.orszagalbum.hu, Bagira
Ezt is szeretjük
Fotó: