Furcsa sírt találtak a magyar falu mellett

Miért érdemes megnézni a helyet?

Különleges dolgokat fedeztek fel Nagymágocs határában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Őskori, Árpád-kori és késő középkori település nyomaira bukkantak Csongrád megyében, a nagymágocsi szennyvíztelep előkészítő munkája kapcsán indított feltárás során - közölte Béres Mária ásatásvezető régész az MTI-vel csütörtökön.

Folyik a feltárás
Lócsontvázat tár fel a régész

A szakember elmondta, a helyszín már 1999 óta ismert régészeti lelőhely. Az ásatás október 27-én kezdődött, elsőként egy késő középkori, a török hódoltság időszakából származó település nyomaira bukkantak.

Megtalálták több épület cölöpjeinek helyét, valamint a telkeket elválasztó árokrendszert is.

Ősi település és egy furcsa sír

A jelek szerint bizonyos folytonosság figyelhető meg a középkori és a 12-13. századi Árpád-kori település szerkezete között, az árokrendszer alapján a telkek feltehetően ugyanott helyezkedtek el a két településen.

A terület már az őskorban is lakott lehetett, ezt bizonyítja a feltárás során talált, kultikus célra használt gödör, mely valamilyen szertartás helyszíne volt. A gödörből 30-50 megégett sertéslábszárcsont is előkerült.

Egy Árpád-kori sír is előkerült, mely valószínűleg a közelben található köznépi temetőhöz tartozott, a sír helyzetéből azonban arra lehet következtetni, hogy az ott elhantolt embert valamilyen okból kitaszította magából a közösség.

15 misztikus várrom Magyarországon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem jártál még Nagymágocson?

A terület feltárását a szentesi múzeum munkatársai a fagyok és a rossz idő beköszöntéig folytatják, majd várhatóan jövőre, kora tavasszal fejezik be. Nagy a valószínűsége, hogy a fontos leletek idővel a szentesi múzeum régészeti tárát gazdagítják majd, azonban nem csak emiatt lehet érdemes a környékre látogatni.

Nagymágocs maga is gazdag helytörténeti gyűjteménnyel rendelkezik, legnépszerűbb turisztikai látnivalója pedig az impozáns Károlyi-kastély, mely 1896 és 1897 között épült eklektikus neobarokk stílusban, Ybl Miklós tervei alapján.

A nagymágocsi Károlyi-kastély

A kastélyhoz egy tízhektáros tó, valamint egy 41 hektáros, gondozott park is tartozik.

Képek: MTI-Fotó, Rosta Tibor; www.orszagalbum.hu, Kukexa.

Ezt is szeretjük