A legviccesebb falunevek az országban

Ismered őket?

A vicces magyar faluneveket sosem lehet megunni. A következők is mosolyra húzzák majd a szádat.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mulatságos névvel illetett településekről már korábban is írtunk, az ország azonban kifogyhatatlan e látnivalók terén is. A következő bájos, tavasszal különösen gyönyörű falvakban garantáltan jó hangulatban telik majd az idő.

Tökéletes helyek tavasszal
Rum

Rum

A mindössze 1200 lakossal bíró, Vas megyei település a Rába bal partján fekszik, nevét pedig a német Ruhm személynévből vagy a Rummy családnévből kapta a község egykori nemesi földbirtokos családjának vezetékneve után.

A falu sík területen fekszik, de rendkívül gazdag természeti kincsekben, legyen szó a folyóparti élővilágról vagy épp a határában található a Bezerédy-kiskastély parkjáról. A ma nevelőotthonként működő, romantikus hangulatot árasztó épület mellett kihagyhatatlan látnivaló a Széchenyi-kastély és a Szent Lászlónak szentelt római katolikus barokk templom is.

Ököritófülpös

Az észak-alföldi nagyközség, mely Mátészalkától 19 kilométerre található, eredetileg három falu - Ököritó, Fülpös és Mácsa - összeolvadásával jött létre. Elnevezését az ököritatót jelölő területről elkeresztelt Ököritó és a latin Philippus személynévből kialakult Fülpös településnevek összeolvadásából kapta. Ököritón késő barokk stílusban épült református templom és lelkészlak, Fülpösön pedig klasszicista jellegű templom varázsolja el az ideérkező kirándulókat.

Ököritófülpösön sok a virág
Makkoshotyka

Makkoshotyka

Az egykor várjobbágyok által lakott Makramál település, mely valamikor 1170 és az 1200-as évek között jött létre a pataki várispánsághoz kapcsolódóan, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyezkedik el, a tokaj-hegyaljai borvidéken.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A község felső részén Meczner Rudolf építtetett klasszicista stílusú kastélyt és kápolnát, míg a falu alsó részén Meczner Tibor hozott létre egy akkoriban, az 1920-as években nagyon igényesnek és korszerűnek tartott kastélyépületet.

14 gyöngyszem falu távol a világtól

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ma az egyik építményben orvosi rendelő, míg a másikban általános iskola működik. A falu mai, furcsa nevét annak köszönheti, hogy V. István a 13. században egy Hugka nevű vitéznek adományozta, kinek nevéből később Hotyka vált. A Makkos pedig valószínűsíthetően a környező tölgyerdők termésére utal.

Tinnye

A község ma megmosolyogtató neve valószínűleg a honfoglalás előtt itt élő szlávoktól ered, maga a szó pedig mocsaras helyet jelent. Tinnye a fővárostól 35 kilométerre található, a Pilis, a Budai-hegység és Gerecse között, területe pedig már az ókorban is lakott volt. A település legszebb műemléke a késő barokk stílusú római katolikus templom és a román kori református templom, ugyanakkor a Piliscsaba felé vezető út mellett helyezkedik el a Garancsi-tó is, mely természetvédelmi terület, nem utolsósorban pedig arról is nevezetes, hogy itt forgatták az Üvegtigris című magyar vígjátékot.

Tinnye környéke
Tavasz penészleken

Penészlek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a román határ mentén található település 1971 után vált önálló községgé, de manapság sincs ezernél sokkal több lakosa. A Penészlek név egyértelműen szláv eredetű, de jelentése egyaránt lehet tó, mocsár vagy penész.

A legszebb hazai kirándulóhelyek
Kirándulnál, de nem tudod, hová? Ha a legszebb helyeket keresed, böngéssz Hazai kirándulóhelyek A-tól Z-ig című linkgyűjteményünkben!

A falu fontosabb látnivalói a görög katolikus templom - mely Közép-Európa legnagyobb belső térrel rendelkező templomépülete -, a helytörténeti gyűjtemény, valamint a község parkja.

Képek: hu.wikipedia.org, Civertan, Darinko; www.okoritofulpos.hu; www.makkoshotyka.hu; www.orszagalbum.hu, tinnye.

Ezt is szeretjük