3 megdöbbentő hely, amit maga alá temetett a sivatag

Eltemetett templom, homok borította ősi romok, sivatagi szellemváros - ehhez hasonlót talán még te sem láttál.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A sivatagi szárazság és a futóhomok akár egész településeket is birtokba vehet, ugyanakkor képes arra is, hogy eredeti állapotukban őrizze meg az ősi épületeket, a több száz éves történelmi és kulturális kincseket. A következő három regénybe illő hely esetében pontosan ez történt.

Meroé piramisainak jó része a homok alatt található (forrás: hu.wikipedia.org, Lassi)

Délibáb a sivatag közepén: Meroé piramistemetője, Szudán

A Nílus keleti partján elterülő romváros, Meroé a világ száz csodájának egyike. Az ókori település a Kusita Királyság egyik hatalmi centrumaként és fővárosaként, valamint uralkodók kedvelt temetkezési helyeként volt ismert.

Több mint száz piramis maradt fenn ebből a korból, melyek délibábként emelkedő, hatalmas romjait közel kétezer éve vöröslő sivatagi homok tartja rabságban.

A ma álló épületmaradványok és áthatolhatatlan homokbuckák helyén egykor fényűző királyi paloták, masszív kőépületek és téglatemplomok emelkedtek, melyek egy magasan fejlett, gazdag kultúráról árulkodnak.

A piramisokat és a keleti oldalról hozzájuk csatlakozó halotti kápolna romjait a folyton kavargó szélnek köszönhetően néhol több tíz méter magasságban vastag homokréteg takarja, makacsul beférkőzve a legkisebb repedésekbe is.

A több mint kétezer éves romok között, ahogy a köveket borító forró homokot lesöpörve láthatóvá válnak a különféle, ősi titkokat őrző alakzatok és írásjelek, az idelátogató igazi kalandornak érezheti magát.

A homokdűnék harcosa: Eltemetett Templom, Skagen, Dánia

Dánia legészakabbra fekvő csücskében, Skagen városától nem messze található a híres, 14. században épült Tilsandede Kirke, vagyis az Eltemetett Templom, illetve Homoktemplom, melyet a terület elsivatagosodása következtében oly mértékben maga alá temetett a homok, hogy mára csak harangtornyának felső része maradt látható.

A világ 15 titokzatos romvárosa

Nézegess képeket!

Elolvasom

A futóhomok a 17. századtól fokozatosan kezdte elborítani az épületet, feltartóztathatatlan terjedése pedig egyre nagyobb fenyegetést jelentett a környező falura és tanyákra is, melyek emiatt teljes mértékben elnéptelenedtek.

Miután a templom nagy része a föld fogságába esett, és a vándorló homokbuckák már a bejáratot is eltorlaszolták a hívők elől, 1795-ben a dán király parancsára végleg bezárták, főépületének nagy részét lebontották, darabjait pedig építőanyagnak adták el a környékbeli embereknek.

Az ország egykori legnagyobb templomának fehér harangtornya azonban elég magasnak bizonyult ahhoz, hogy megmeneküljön a környéket vastagon beborító homoktengertől.

Forrás: wikipedia.org, Malene

A pusztaság egyetlen kiemelkedő pontjaként az azóta eltelt pár száz évben világítótoronyként szolgált a tengerészek számára, nem utolsósorban pedig Skagen jelképévé és a Dániába látogató turisták kedvelt kirándulóhelyévé vált.

Az aranyláz emléke: Berlin szellemvárosa, Nevada, USA

Csupán néhány órás autóútra Renótól, a Nevadai sivatag közép-nyugati részén fekszik a Berlin-Ichthyosaur Nemzeti Park, mely őslényleletei mellett arról is híres, hogy elevenen őrzi a 19. század végi aranyláz emlékeit.

Itt, a Shoshone-hegység lábainál található a száz éve teljesen elnéptelenedett bányászváros, az 1897 körül alapított Berlin, melyből napjainkra a sivatag által birtokba vett szellemváros vált, egy elhagyott település, ahol már csak néhány lakóház, a hátrahagyott használati tárgyak és a korabeli bányászszerszámok emlékeztetik a látogatókat az egykori városi életre. A poros földutakat mindenfelé burjánzó sivatagi bokrok szegélyezik, olyan hangulatot kölcsönözve a tájnak, mintha egy westernfilm kulisszájaként szolgálna.

A forró, száraz éghajlat ellenére - vagy épp ezért - a fadeszkákból épített, fehér ablakkeretes, apró házak sértetlenül, eredeti állapotukban maradtak fenn.

A park egész évben nyitva áll, a város felfedezése mellett pedig, amint újra biztonságossá teszik őket, a helyi bányákat is bejárhatod.

Ezt is szeretjük