Képek! Az államfő, aki papucsban tárgyal
José Mujica a világ legszegényebb elnöke. Ennek megfelelően éli a mindennapjait is. Úgy él, mint a legszegényebbek.

Dia

	Ezzel az ősi Bogárral ingázik Mujica a háza és a munkahelye között. Állítólag elnöki beiktatását követően azért bővítette gépjárműparkját: vett egy robogót.

	Mujica egy 45 négyzetméteres házban lakik, amihez egy farm tartozik. Amikor megválasztották, elutasította, hogy az elnöki palotába költözzön. Az egyik rezidenciát a tenger partján el is adta megválasztását követően. A bevételből egy mezőgazdasági iskolát létesítettek. Többször hangoztatta, hogy a szegénységből csak a tanulás mutat kiutat az embereknek.

	Öltözete mindig puritán. Saját bevallása szerint ki nem állhatja a pazarlást. Ez néha meg is látszik rajta. Erre a kormányülésre például kitaposott papucsban, mezítláb érkezett. Mujica fizetése 90%-át a hajléktalanság felszámolásáért küzdő alapítványoknak utalja, havi 180 ezer forintnyi összeget pedig magára fordít.

	A szókimondó Mujica Barack Obamával is találkozott idén. Bár egyszer egy konferencián a szemébe mondta az amerikai elnöknek, hogy ki kellene vonulniuk Afganisztánból, négyszemközti találkozójuk alkalmával Obama is elismerően szólt Mujica tevékenységéről.

Blog.hu ajánló
Fotó: