A kormány engedett

Enyhébb feltételek a felsőoktatásban

Az Országgyűlés megszavazta az új felsőoktatási törvény módosítását.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Országgyűlés május 22-én, kedden véglegesítette a felsőoktatásban tanulók hallgatói szerződését - írja az MTI.

Az állami ösztöndíjas hallgatóknak a képzésük befejezését követő 20 éven belül annyi ideig kell Magyarországon dolgozniuk, amennyi ideig a tanulmányuk tartott. A felsőoktatási törvényt végül kormánypárti és jobbikos politikusok szavazatai alapján hagyta jóvá az Országgyűlés.

Miben módosult?

Az elfogadott törvény nem szól a hallgatói szerződésről, hanem rögzíti, hogy ösztöndíjas képzés esetén a hallgatónak nyilatkoznia kell a beiratkozáskor a képzés feltételeinek vállalásáról, ezzel a későbbi magyarországi munkavállalást biztosítják.

Újdonság az újonnan elfogadott felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban, hogy mentesülnek a magyarországi munkavállalás alól azok, akik három gyereket szülnek, vagy akik önhibájukon kívül, például betegség miatt nem tudnák teljesíteni az elvárásokat. Ezen kívül azoknak a hallgatóknak sem kell fizetni, akik egy vagy két félév után abbahagyják az államilag támogatott tanulmányaikat.

Amennyiben a hallgató nem teljesíti a feltételeket, akkor az ösztöndíj visszafizetésének egy részét vagy egészét a munkáltató átvállalhatja. Ebben az esetben a képzési költség inflációval emelkedett összegét kell visszafizetni.

Fotók: össze-vissza kóvályogtak Budapesten a diáktüntetők

Nézegess képeket!

Elolvasom

A korábbi tervek szerint az állt volna a törvényben, hogy a jegybanki alapkamatot három százalékponttal meghaladó kamattal kell törleszteni. Emellett aki köteles visszatéríteni a finanszírozott tanulmányok összegét, kérhet részletfizetést is, 5 millió forint alatt 10, a fölött pedig 15 évre.

További változások várhatóak

A közoktatásért felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa május 22-én tartott beszédében megemlítette többek között, hogy hozzáfogtak egy érettségi-felvételi reform kidolgozásához, ami a rendszer előnyeit megtartaná, de adminisztrációs és a költségek szempontjából csökkentenék a magas költségeket. Az új program csak a jövőben, legkorábban 2017-ben lenne esedékes.

Eredeti tervek

A kormány ezt megelőzően azt tervezte, hogy az államilag finanszírozott tanulóknak a képzési idejük kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk, valamint a hallgatók röghöz kötése alkotmányos védelmet kapott volna. Ha nem így döntenek, akkor az oktatási költségeik dupláját tervezték visszafizettetni a diákokkal. A Magyarországon tanuló diákok, a Hallgatói Hálózat, az Oktatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat is sorozatos tüntetéseket szerveztek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kedden elfogadott felsőoktatási törvény egy sokkal enyhébb formája az eredetinek, ami járhatatlan lett volna, hiszen a felsőoktatás finanszírozásához hitel nélkül a szülőknek már a gyerek csecsemőkorában el kellett volna kezdeniük félrerakni, ami ugyanúgy patthelyzetet szül.

Ezt is szeretjük