Ennyi pénz marad az új évben a zsebedben: változások 2015-től

Összeszedtük a legfontosabb változásokat, amik 2015-től téged is érinthetnek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Rengeteg változásra lehet számítani az élet szinte minden területén. Cikkünkben sorba vesszük a legfontosabb változásokat, amik miatt más lesz a 2015-ös év, mint az azt megelőző volt.

Megnézzük, ki jár jól, és kinek kell felkészülni egy nehezebb esztendőre. Változás a bérekben, az iskolákban és a bankoknál is.

Emelkedő támogatások

Elsőnek nézzük a jó híreket, vagyis kinek maradhat több pénz a zsebében! Akik most alapítanak családot - jövőre vagy azután -, első házasoknak szóló kedvezményt kaphatnak két évre. A házaspár adóalapja 5000 forinttal csökken majd.

A házasodási és gyermekvállalási kedvet fokozandó tovább emeli a kormány a kétgyerekesekre vonatkozó családi adókedvezmény mértékét, ez 2019-re elvben eléri a mostani - havi 20 ezer forintos összeg - dupláját. Az egy, illetve a kettőnél több gyereket nevelők azonban most kimaradnak ebből az emelésből. A munkáltatók jövőre már a részmunkaidőben foglalkoztatott szülők után is érvényesíthetik a szociális hozzájárulási kedvezményt - ami lényegében annyit jelent, hogy kevesebb járulékot kell a dolgozók után fizetni, tehát érdemes őket alkalmazni.

Béren kívül, pénztáron túl

A béren kívüli juttatások rendszere is átalakul. A legfontosabb változás, hogy 2015-től már csak 200 ezer forintig adhat majd például Erzsébet-utalványt, helyi bérletet vagy önkéntes pénztári hozzájárulást a munkáltató kedvező adóterhek mellett. A SZÉP-kártyára viszont még utalhat a foglalkoztató 250 ezer forintot anélkül, hogy többet kellene adózni utána.

A SZÉP-kártyákra utalt összegek egyértelműen jót tesznek majd a vendéglátásnak, és még azt is megérhetjük, hogy a vékonyabb pénztárcájú családok hó végén étteremben esznek: a jövőre sávosan emelkedő élelmiszerlánc-felügyeleti díj miatt ugyanis a szakértők nagymértékű élelmiszerár-emelkedésre számítanak. A szabályozás esetleges hatásairól részletesen itt írtunk.

Változások az iskolákban és a bankoknál

A közétkeztetés változik jövőre, az iskolai menzákon a kollégiumokban és a kórházakban is szigorodnak a szabályok. Eltűnnek a só- és cukortartók, száműzik a bő zsiradékban sült ételeket - annyi tehát a rántott húsnak és a sült krumplinak - és a zsíros húsokat. A menüt már egy éve tesztelik az ország több iskolájában, a mintamenza programokból azonban egyelőre az látszik, hogy nem nagyon fogadják el a gyerekek.

Az iskolai rendszer legfontosabb változása, hogy 2015. szeptember 1-től átalakul a szakképzés - a szakközép- és szakiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól átkerülnek a Nemzetgazdasági Minisztérium fennhatósága alá. Ez azt jelenti, hogy a gimnáziumokat leválasztják a szakiskolákról és szakközépiskolákról, majd az intézményeket egyenként megvizsgálják, és eldöntik, hogy megszűnik-e a gimnáziumi részleg. A vizsgálatok az év elején kezdődnek, és ezzel együtt a pedagógus-életpályamodellen is változtathatnak.

Ezentúl ősszel nem lehet majd előrehozott érettségit tenni, és nem lehet majd emelt szinten vizsgázni minden tárgyból. Sőt, több érettségi tantárgy is - mint az ábrázoló és művészeti geometria, magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, illetve hangkultúra - megszűnik majd.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A mostani 10. és 11. osztályos diákoknak sem lesz egyszerű dolguk. A 2016-ban és azután érettségizőknek legalább 50 óra közösségi munkát kell végezniük a 9-11. osztályban. Emellett a szakközépiskolásoknak 2017. január 1-től kötelező érettségizniük az iskola ágazatának megfelelő valamelyik szakmai vizsgatárgyból. Jövőre jön a fair bankokról szóló törvény, és az adósok megmentéséhez kapcsolódó jogszabályok hatásait is érezhetik már a hitelesek.

Ezt is szeretjük