Unalmas napnak indult a munkahelyen: most a fél internet azon nevet, mi lett belőle

Vannak, akik kifejezetten kreatívvá válnak, ha unaloműzésről van szó. Mókás képeket mutatunk!

asit
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Természetes, hogy a munkával vagy tanulással töltött mindennapok során az ember olykor elveszíti az érdeklődését a szokásos, monotonná váló tevékenysége során, és végtelenül unatkozni kezd. Ez akkor is törvényszerűen bekövetkezik, ha éppen egy eseménytelen nap folyik a munkahelyen vagy az iskolában.

Sokan ásítozás és ábrándozás közepette igyekeznek túlélni az ingerszegény időszakot, mások viszont úgy érzik, valami aktív, de teljesen értelmetlen cselekedettel kell lefoglalniuk a gondolataikat, amíg el nem múlik az üresjárat. Utóbbira mutatunk most példákat.

Unaloműzés képeken

A Bored Panda arra kérte a felhasználókat, hogy tárják az internetezők elé életük azon pillanatait, amikor az unalomból valami megosztásra érdemes született. Ennek sokan eleget is tettek, és kiderült, hogy a lassú hétköznapokból gyakran meglepően mókás helyzetek kerekednek.

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.

Ezt is szeretjük