Őrültnek tettette magát a nő, hogy leleplezze a bolondokháza szörnyű kegyetlenségeit

Manapság teljesen természetes, hogy, ha egy riporter szagot fog, akkor azonnal az eset nyomába ered, és addig nem ereszti a dolgot, amíg az utolsó szálat is felgöngyölíti. Ellenben volt idő, amikor ez nem volt ennyire magától értetődő, a női riporterek tevékenykedése pedig pláne nem.

Elizabeth Jane Cochran, ismertebb nevén Nellie Bly a világ első női oknyomozó újságírójaként vonult be a történelembe, aki megjárta a világot, miközben úton-útfélen a női egyenjogúságért és a gyerekmunka beszüntetéséért harcolt. Nem mellékesen pedig lerántotta a leplet egy New York-i tébolyda brutalitásairól. 

Tíz nap az őrültek házában

Történetünk 1887-ben kezdődött, amikor is Bly új kihívás keresése céljából New Yorkba költözött. Öt hónapot töltött munkanélküliként, végül kitartását siker koronázta, és bejutott a New York World magazinhoz. 

Nem kellett sokat várnia egy igazán embert próbáló feladatra: tettesse magát tébolyultnak, és töltsön el tíz napot a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetben, majd írjon leleplező cikket az ott uralkodó borzalmakról.

Mesteri alakítás

Hogy hiteles legyen újdonsült szerepében, a nő éjszakákon át tükör előtt gyakorolta a zavart arckifejezést, felhagyott a tisztálkodással, majd beköltözött egy munkásnőknek fenntartott szállóba. Ahol szemhunyásnyit sem aludt, ehelyett egyvégtében azt szajkózta, hogy szobatársai bolondok.

Kis idő múlva természetesen őt titulálták őrültnek, és kihívták a rendőrséget. Természetesen az őrszobán sem eshetett ki a szerepéből, így ott amnéziát színlelt. Innen már csak egy rövid orvosi vizsgálat kellett, hogy hivatalosan őrültté nyilvánítsák, és Blackwell szigetére szállítsák.

Elmegyógyintézet vagy kínzókamra?

Sejteni valamit, és megbizonyosodni róla két teljesen különböző dolog. A riporter pedig már az első nap után megállapította, hogy ezen a helyen egy épelméjű személy is maximum két hónap alatt tébolyulttá válik. A pácienseket büntetésből kemény padra ültették, ahol semmi nem védte őket a fagytól és a széltől, sőt, még csak egymáshoz sem szólhattak. Míg a veszélyes betegeket egymáshoz kötözték, akár az állatokat.

Étel gyanánt szikkadt kenyeret és fogyasztásra alkalmatlan vizet kaptak, az ebédlő körül ráadásul hemzsegtek a patkányok. A fürdővíz jéghideg volt, amit vödörszám zúdítottak a nőkre, ami Bly szerint nem volt sokkal jobb, mintha a víz alá nyomták volna a fejét. Végül, de nem utolsósorban az engedetlenségért verés járt, amit az érzéketlen ápolók még élveztek is.

Tíz nap az őrültekházában című cikkében - könyvben is kiadták - Bly részletesen beszámolt a szörnyűségekről: "Ugyan, mi kergethetne hamarabb az őrületbe, mint az ilyesfajta bánásmód? Üzenem a szakorvosoknak, akik kifogásolják a riportomat, fogjanak egy makkegészséges, épelméjű nőt, zárják be, és kényszerítsék, hogy reggel hattól este nyolcig teljesen csendben, mindenféle külső inger nélkül, egy helyben üljön, élje át a poklok poklát nap mint nap, és kapjon ehetetlen kosztot. Két hónap, és az ember teljesen elveszti az eszét."

Így ért véget a történet

Miután letelt a tíz nap, Pulitzer kijuttatta Bly-t az intézetből: a cikk hatalmas visszhangot keltett, a riporternőnek pedig hírnevet szerzett. Azonnal megindultak a vizsgálatok az intézet személyzete után, akik megpróbálták magyarázni a bizonyítványukat, de végül az igazság győzedelmeskedett: a kegyetlen ápolókat kirúgták, az egészséges nők szabadon távozhattak, míg a városvezetés 1 millió dollárt fordított az étel és az orvosi ellátás javítására.

Talált egy rejtett csapóajtót az új házában

A történet úgy kezdődik, mint bárkié, aki éppen új lakásba - plusz esetünkben egy idegen országba - költözik. A férfi beleszeretett egy angliai, takaros kis apartmanba, ami valamikor a 19. század környékén épült, de persze azóta több felújításon átesett. A múltat azonban nem lehet csak úgy eltemetni. Így történt, hogy Carley egy rejtett csapóajtóra bukkant a fürdőszoba előtt, és kezdetét vette a rémmese.

• érdekességek a világból
• történelem
• történet
• Terasz