Füstöltek a tornyok a futár mögött, mégsem hagyhatta abba a munkát: ritka fotókon 2001. szeptember 11. eseményei

Húsz éve történt a modern világ egyik legszörnyűbb tragédiája, amiben több ezer ártatlan ember halt meg.

szeptember-11-borító

Akik már éltek húsz évvel ezelőtt, nem biztos, hogy emlékeznek rá, miket csináltak egy átlagos napon, azonban 2001. szeptember 11. a legtöbb ember emlékeiben élénken megmaradt. A terrortámadások híre ugyanis nem csak az Egyesült Államokat, hanem az egész világot megrázta, sokan pedig attól tartottak, hogy egy újabb világháború van kilátásban.

2001. szeptember 11. egy teljesen átlagos, keddi napnak indult New Yorkban, szép idő volt, az emberek reggel elindultak a munkába, Bostonban, Newarkban és Washingtonban pedig 246 gyanútlan utas szállt fel négy különböző, Los Angelesbe és San Franciscóba tartó repülőgépre. Az utasok mellett viszont a gépeken volt 19 gépeltérítő terrorista is, akik nem sokkal a felszállás után a New York-i World Trade Center két ikertornyába, valamint a Pentagonba vezették a repülőket. A negyedik gép felett az utasoknak sikerült visszavenni az uralmat, azonban így is elkerülhetetlen volt a lezuhanás.

Ritka képeken a szeptember 11-i események

A tragédiának összesen 2996 áldozata volt a terroristákat is beleértve, a legtöbben az ikertornyokban vagy azok közvetlen közelében lelték halálukat. Sokan már a becsapódás pillanatában meghaltak, akik a felsőbb emeleteken rekedtek, azok vagy füstmérgezést kaptak, vagy önként vetették magukat a biztos halálba. A tornyok szerkezete annyira megsérült, hogy nem sokkal a támadás után összeomlottak, ennek következtében is rengeteg ember vesztette életét. A tragédiáról számos, azóta már ikonikussá vált fotó készült, sok felvétel azonban csak ritkán került elő az elmúlt húsz évben.

(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük