Ez neked is jár, ha dolgozol: törvényt sért a munkahelyed, ha nem adja ki még az idén

Jogsértést követ el a munkaadó, ha erről nem gondoskodik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Év végéig minden munkavállaló számára ki kell adni az idei szabadságot - figyelmeztet a Trenkwalder. A személyzeti szolgáltató cég felhívja a figyelmet: a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

"Immár harmadik éve csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre, ami kortól függően 1-10 nap lehet, egy fiatal munkavállaló esetén tehát nem több, mint néhány nap" - idézi a tájékoztatás Selmeczi Rékát, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetőjét.

Ez az átviteli lehetőség sem automatikus azonban a szakember szerint, mivel a feleknek - a munkáltatónak és a munkavállalónak - naptári évenként külön meg kell állapdniuk róla. Különösen a kisebb cégek esetében tapasztalják az elmaradást a szabadságok időarányos kiadásában, és éppen ez az a vállalati kör, amelyben a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb is megoldani a szabadságolások miatt szükségessé váló helyettesítéseket - áll a közleményben.

Ezt is szeretjük