Súlyos lista: csak szlogen volt a "családbarát kormány"?

A fizetős bölcsitől a babakötvényekig

Ígéretes kezdet után fizetős bölcsi és magánosított babakötvény.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kormány többször hangoztatja magáról, hogy családbarát, intézkedései azonban mást mutatnak. Azokat a módosításokat gyűjtöttük csokorba, melyekkel nem segítették, épp ellenkezőleg, nehezebbé tették a családok helyzetét.

A kormány 2010-ben még jól indított, első körben három évre emelte a gyes folyósítási idejét, bár már ahhoz is feltételeket szabott. A feltételekről bővebben itt olvashatsz.

Ezt követően az egykulcsos adórendszer életbelépésével egy időben a kormány bevezette a családi adókedvezményt, ami egy gyermek esetén 10 ezer, 2 gyermek esetén 20 ezer, 3 gyermek esetén 99 ezer forint pluszt jelenthet, már ha megvan az ahhoz szükséges bruttó kereset. Az origo.hu számításai szerint 2011-ben közel bruttó 109, 154, illetve 487 ezer forintos bérre volt szükség ahhoz, hogy az idei családi adókedvezményt egy, kettő, illetve három gyerek esetén maradéktalanul kihasználja egy család.

A kismamák védettségének elvétele

Az első, igazán nagy felháborodást a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása váltotta ki, amely elvette volna a kismamák védettségét. Később a kormány ígéretet tett arra, hogy a védettség megmarad, erről is hírt adtunk. Majd meglepetésre arra hívta fel a figyelmünket a Tudatos Életért Egyesület, hogy a védettséget egy csavarral mégis megszüntették.

A kismamák a nyáron életbe lépő törvénykönyvnek hála elbocsáthatók lesznek, ha a gyermek hároméves kora előtt mennek vissza dolgozni, és ha nem tudnak nekik megfelelő munkát ajánlani. Eddig a cégeknek muszáj volt megoldaniuk, hogy a kismama vissza tudjon menni, nem lehetett kifogás, hogy nincs a számára megfelelő munkahely.

Pozitívum viszont, hogy a munkáltatók járulékkedvezményt kaphatnak a kismamák részmunkaidős foglalkoztatásáért. Erről szintén a második Orbán-kormány döntött. Egyelőre nem tudni, hány kismamán segített ez az intézkedés, Szalai Piroska, a nők munkavállalásával foglalkozó miniszteri biztos ez irányú kérdésünkre cikkünk megjelenéséig nem válaszolt.

Fizetős bölcsőde

A kormány emellett fizetőssé tette a bölcsődei gondozást is úgy, hogy Soltész Miklós illetékes államtitkár még ellenzékben határozottan tiltakozott az ötlet ellen.

Soltész akkor a szocialisták által felvetett ötletre azt mondta, hogy a bérből élő adófizetők további sarcolása megengedhetetlen. Államtitkárként aztán mégis bevezette a fizetés bölcsődét.

Gondozási díjat egyébként nem minden önkormányzat szed, több helyen, így például a 13. kerületben sem kell fizetni, van viszont olyan önkormányzat, ahol 10 ezer forint a gondozási díj. A díjak összegéről bővebben itt olvashatsz.

Családtámogatások

Míg a nyugdíjakat az infláció mértékével megegyezően emelték, addig a családtámogatásokat nem: sem a családi pótlék, sem a gyes összege nem emelkedett 2012-re, de ugyanez a helyzet a gyeddel és a tgyással is. Az infláció tavaly 3,9 % volt, ennyivel ér kevesebbet például a családi pótlék.

A terveket figyelembe véve kijelenthető, a családokat érintő kérdésekben folytatódik a negatív tendencia. A kormány például azt tervezi, hogy a családtámogatásokat, köztük a családi pótlékot is Erzsébet-utalványban fizetné.

A szakemberek szerint ez a "totális kiszolgáltatottsághoz" vezethet, amellett, hogy a célját sem éri el az új rendelkezés: aki eddig a kocsmában itta el a családit, az ezután is így tesz majd, eladja az utalványt és így szerez készpénzt.

Babakötvények államosítása

Államosítanák emellett a babakötvényeket és Start számlákat is. Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium 2012 elején még határozottan cáfolta, hogy ilyesmire készül, április elején viszont kiderült, hogy mégis törvénymódosítást kezdeményeznek az államosításért.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az új törvény ugyanakkor várhatóan nem nyúl a már futó számlákhoz, csupán arról rendelkezne, hogy az új kedvezményezettek javára nyitott számlákat már kizárólag az állam kezelhesse. A Magyar Államkincstár 2006 óta minden magyar állampolgárságú, hazai lakóhellyel rendelkező gyermeknek biztosítja az egyszeri, 42 500 forintos induló támogatást. Ez az úgynevezett babakötvény, amely az ötéves államkötvények kamata szerint kamatozik, amíg a gyermek betölti a 18. születésnapját.

A szülők azonban eseti és rendszeres befizetésekkel járulhatnak hozzá, hogy gyermekük a felnőttkor elérésekor egy nagyobb összeggel rendelkezzen. Ehhez azonban egy úgynevezett Startszámlát kell nyitni a kincstárnál vagy egy banknál. A jövőben ennek a számlának a vezetése válna állami monopóliummá.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Próbálkoznának, de miből?

Jó hír, hogy a kormány próbálkozik, a Nemzetgazdasági Minisztérium legalábbis május elején egy 123 oldalas vitairatot tett közzé, melyben egyebek mellett kitérnek arra is, milyen támogatásokkal segítenék a kismamák foglalkoztatását. Erről bővebben itt olvashatsz. A gond az, hogy a mintegy 54 oldalnyi ötlethalmaz megvalósítása rengeteg pénzt emésztene fel, kérdés azonban, hogy mikor lesz erre anyagi erőforrás. Ami biztos, hogy a kérdés kifejtésére nem térnek ki a dokumentumban.

Ezt is szeretjük