A 10 legstresszesebb szakma 2014-ben

A tiéd köztük van?

A CareerCast felméréséből kiderül, mely szakmák rejtik idén a legnagyobb stresszfaktort.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyakran nehezedik rád nagy nyomás a munkahelyeden? Ha kíváncsi vagy, vajon a te szakmád is az embert próbáló munkák közé tartozik-e, most megtudhatod.

A CareerCast.com ugyanis összeállított egy listát, amelyen az idei év legstresszesebb szakmáit rangsorolta, sőt, az is kiderül belőle, melyek a legnyugisabbak.

A legstresszesebb szakmák

A portál toplistája alapján a legtöbb esetben azok a munkakörök járnak a legnagyobb stresszel, ahol nem lehet előre kiszámítani, mi fog történni a munkaidő alatt, és szinte lehetetlen beleszólni a dolgok menetébe. Szintén az élmezőnybe tartoznak azok a szakmák, ahol a munkavégzés során sok adrenalin szabadul fel.

2014 legstresszesebb szakmájának hivatalosan is a sorkatonákét választották ki, majd ezt követik a tábornokok. Érthető módon dobogósok lett a tűzoltók is. A negyedik helyre a repülőgép-vezetők kerültek, az ötödik helyen pedig rendezvényszervezők végeztek.

Őket követik a sorban a hatodik helyezést elért PR-szakemberek, a hetedikek pedig a senior vállalatvezetők lettek. A tiéd a nyolcadik legstresszesebb munka, ha újságíró vagy riporter vagy, de ha rendőrként végeztél, csak a kilencedik helyet sikerült megkaparintanod. A toplista tizedik helyén a taxisofőrök állnak.

A legnyugisabb munkák

Nem csak arra derült fény, mely szakmák járnak a legnagyobb stresszel idén: a portál a legnyugisabb munkákról is készített egy toplistát. Figyelembe vették az átlagos - amerikai - évi fizetéseket, valamint az előrelépésre való esély nagyságát. Ezeknek fényében a lista szerint a világ legkevésbé stresszesebb szakmája az audiológusoké.

7 meglepő szakma, aminek a létezéséről sem tudtál

Nézegess képeket!

Elolvasom

A második legnyugisabb munka a fodrász lett, a harmadik pedig az ékszerész. Negyedik helyen végeztek a kinevezett egyetemi tanárok, őket pedig a varrónők, szabók követik. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hatodik helyre kerültek a dietetikusok, a hetedikre pedig a kórházi adminisztrátorok. Nyolcadik helyezést ért el a legnyugisabb szakmák listáján a könyvtáros, kilencedik lett a multimédia-művész, az utolsó, tizedik helyen pedig a fúrógépkezelő végzett.

Ezt is szeretjük