1 holland férj, 2 bájos gyerek, 3 nyelv és rengeteg kihívás

Nagy Andrea, a 13 országban jelenlévő Chello Central Europe televíziós társaság marketing- és kommunikációs igazgatója pályafutását Londonban kezdte, majd New Yorkban és Amszterdamban ért el sikereket a reklámiparban. Jelenlegi pozícióját egy éve, 2012 novembere óta tölti be.

A mindennapok során nem könnyű feladatnak tesz eleget: vezetőként, egy nyolc- és egy tízéves kislány édesanyjaként, valamint feleségként is helyt kell állnia. Vajon hogyan egyezteti össze mindezt úgy, hogy egyszerre lehessen sikeres karrierjében és magánéletében is? Erről, pályafutásáról és mindennapjairól kérdeztük.

- A diákévekre visszagondolva mikor kristályosodott ki, hogy a reklám-, illetve a médiaipar felé szeretnél indulni a pályádban?

- Huszonévesen, mint a legtöbb fiatal, én sem tudtam még, merre is menjek. Egész egyszerűen az utamba sodorta a sors a reklámipart, és megtetszett. Néhány év elteltével aztán már olyan elkötelezettséget és szeretetet éreztem iránta, hogy fel sem merült bennem a váltás.

- Úgy tudom, külföldön kezdtél, dolgoztál Amszterdamban, majd Londonban és New Yorkban is. Ez miért alakult így?

- Mivel a reklámipar a kilencvenes években még gyerekcipőben járt hazánkban, értelemszerűen nem nagyon voltak tapasztalt szakemberek, no és megfelelő képzés sem. Így aztán, ha felfigyeltek valakire, elküldték inkább külföldre, hogy tanuljon - lényegében velem is ezt történt.

- Fiatal nőként, pályakezdőként nem volt nehéz helytállni?

- Szerencsére nem. Három idegen nyelvet beszélek, látták bennem a lehetőséget, és folyamatosan biztattak.

- És mikor jött el az ideje annak, hogy vezetőként is kipróbáld magad?

- Egy ideje már középvezetőként dolgoztam a szakmában, amikor hazaköltöztünk Magyarországra. Itthon természetesen szintén reklámügynökségnél folytattam, a cég akkori vezetője pedig meggyőzött arról, hogy jó felsővezető lennék. Bár eleinte volt bennem némi bizonytalanság, amikor kineveztek ügyvezető igazgatónak, végül én lepődtem meg a legjobban, hogy mennyire élvezem. Később innen kerültem a médiába, ami valójában nem jelentett olyan éles váltást, mint amilyennek első hallásra tűnik, hiszen a dinamikája, a lényege, az emberanyag, akikkel dolgozik, mindkét területnek nagyon hasonló.

- Mi fogott meg legjobban az új munkakörben?

- Talán az, hogy tulajdonképpen egy nagy láncreakció az egész. Megszületik valahol a tartalom, aztán szépen végigmegy a láncon: képernyő, online, print és így tovább. Ráadásul a televíziónak, az online erősödése ellenére, még mindig erős a varázsa, a vonzereje, és úgy gondolom, ez még jó darabig így is marad.

- Női vezető vagy a média kőkemény világában. Hogyan látod, gyakori ez a te szakmádban?

- Véleményem szerint kevés van belőlünk az EU számaihoz képest. Ugyanakkor a jelenlegi munkahelyemen a menedzsmentben tízből hárman nők vagyunk, ez  egészen jó arány.

- Mit gondolsz, miért lehet, hogy a szakmai rátermettség ellenére kevés a női vezető?

- Azt hiszem, míg a férfiak képesek csak az élet egy bizonyos részére koncentrálni, és férjként, apaként inkább támogató szerepet töltenek be, addig a nők túlságosan maximalisták, egyszerre mindent kézben szeretnének tartani. Azaz meg akarnak felelni az anyuka, a háziasszony, a feleség, a nő szerepének, és mindemellett még a munkában is helytállni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha hisznek a saját képességeikben, de vállalják és elfogadják gyengébb pontjaikat is. Segít, ha választanak maguknak egy olyan példaképet, akit követhetnek és akiből erőt nyerhetnek.

- Neked volt példaképed?

- Sokáig nem volt. Amikor családom lett, akkor vettem észre, hogy akkori főnököm minden dolgozó anyukának valódi példaképe lehet. Egy amszterdami reklámügynökségnél volt ügyvezető igazgató, ott voltam közvetlen beosztottja. Gyönyörű, szőke, kisgyermekes anyuka volt, horvát származású, erős akcentussal - tehát az összes lehetséges hátrányt magáénak tudhatta, ami nőnek lehet, mégis, nagyon sikeresen vezetett egy nagyvállalatot.

- Akkor tényleg tökéletes inspiráció lehetett számodra. Egyébként érezted valaha hátrányát a munkád során, hogy nő vagy?

- Nem, soha, szerintem ezt elfogadják. Nem hinném, hogy bárki gondolkodik ezeken a nemi kérdéseken, leginkább fellépés és szakmai tudás kérdése, ki a jó vezető, és ki nem. Én is, mint minden más vezető, törekszem arra, hogy olyanok legyenek a csapatomban, akikkel harmonikusan együtt tudunk működni. Nem az alapján ítélem meg kollégáimat, ki milyen pozícióban van, vagy mi a feladata, hanem az általunk létrehozott értékek, eredmények alapján.

- De azért biztosan van különbség női és férfi vezetési stílus közt, nem?

- Természetesen van. Úgy vélem, a női vezetők jobban odafigyelnek, hogy a csapatban ne legyenek kilengések, ne legyen feszültség. Ösztönösen törekszenek arra, hogy kiegyensúlyozott legyen mindenki körülöttük, a férfi vezetők erre kevesebb energiát fordítanak. Ez egy kicsit talán hasonlít arra, ahogy a nők otthon is igyekeznek rendet tartani, elsimítani a feszültséget a családon belül.

- Apropó, család. Biztos előfordul, hogy otthon is, a munkahelyen is összejönnek a dolgok. Ezt hogyan lehet összeegyeztetni?

- Nincs recept. Vannak napok, mikor minden nagyon szörnyű, ezeket túl kell élni. Már megtanultam, hogy el kell fogadni, ez most egy ilyen nap, a holnap talán még ugyanilyen pocsék lesz, de majd jön jobb is.

- Van jól bevált stresszkezelő technikád?

- A relaxációs gyakorlatok jól működnek. Mindemellett rá kell jönni arra, hogyan tud az ember elszakadni a munkától, és a magánéletére vagy a hobbijára fókuszálni - bevallom, ez még nem mindig megy, de dolgozom rajta. Egy menedzsmenttréningen hallottam, hogy ha valaki nem tudja letenni a munkát, akkor nem is jó vezető. Persze ezt mondani könnyebb, mint megvalósítani - nyilván akadnak olyan rázós helyzetek, amik megoldását tudom halasztani, de azért legtöbbször addig nem nyugszom, amíg el nem hárítom a problémát.

- Ezek szerint dolgozol néha otthon, munka után is?

- Igen. Otthon, esténként majdnem mindennap előveszem még a munkát, miután a gyerekek lefeküdtek, de ez azért van, mert úgy osztom be a napomat, hogy az esti nyugalomban be tudjam pótolni azt, ami napközben esetleg kimaradt.

- Általában hogyan néz ki egy estéd?

- Nálam héttől fél kilencig tart az úgynevezett szent idő, ilyenkor vagyok a gyerekeimmel. Hogy hétre hazaérjek, néha félbe kell hagynom feladatokat az irodában, ezeket fejezem be otthon, fél kilenc után.

- Mindig tartod a szent időt?

- Igen. Persze előfordul, hogy van esti programom, például egy üzleti vacsora, ilyenkor nem, de egyébként nevetségesen ragaszkodom ehhez. Nálunk kötelező program, hogy hét órakor vacsora van, és mindenki asztalhoz ül. Ez egyfajta családösszetartó erő is, ami a holland kultúrában teljesen természetes, Magyarországon viszont kevésbé általános.

- Férjed amszterdami. Inkább holland, vagy magyar nevelési elvek érvényesülnek nálatok?

- Hét évig Hollandiában éltünk, és sok olyan dolog volt, amit hasznosnak láttam, ezeket tartjuk még most is. Jó néhány holland vonás van a nevelési elveinkben, például az iskolához való hozzáállásunk.

- Ez pontosan mit jelent?

- Önbizalom-építés és önállóság, talán így jellemezhetnénk a holland módszert. Ennek lényege, hogy a tudásuk használatában erősíti meg a gyerekeket, nem pedig a jegyekből visszatükröződve. Úgy látom, hogy ez a kemény osztályzás stresszeli a gyerekeket, ami elveheti a kedvüket a tanulástól.

- Munka, család, gyerekek - ezek mellett mennyi időd jut magadra?

- Bevallom, nem sok, viszont minden reggel az első fél óra csendje, fél hattól hatig az enyém. Ez a napnak az a periódusa, amikor azt csinálok, amihez kedvem van. Híreket olvasok, nyújtok, vagy csak bámulok ki a kertbe és iszom a kávémat. Kell egy ilyen félóra, amikor senki nem mondja meg, mit csináljak - ez az egyetlen ilyen a nap során, ezért is ragaszkodom hozzá, mert feltölt, és segít rákészülni a nap további részére.

- Mi ad neked erőt a mindennapokhoz?

- Bár magaménak tudhatok néhány sikert, még nagyon sok mindent szeretnék elérni. No és persze azt sem felejtem el soha, hogy példát kell mutatnom a két lányomnak is.

- Ki tudnál emelni egy időszakot az életedből, amit visszagondolva a legjobbnak ítélsz?

- Igazság szerint nem szeretnék. Minden időszak másért szép, és pont az a jó, hogy már nem tudnál visszamenni ugyanoda. Minden nap hálásnak kell lenni a jóért, és én hálás is vagyok. Sőt, amikor rájössz, hogy egy rossz dolog miért történt meg veled, az a legjobb. Mert ha nem úgy történt volna, nem jutottál volna el oda, ahol most vagy.

• karrier és siker
• nagy andrea
• pénz és munka
• terasz
• Sikeres nők