Selmeczinek viccelődni van kedve a forinttal

A szóvivő az ATV-ben elárulta, hogy a forint történelmi mélypontjánál miért vizionált spekulánsokat, ahogy azt is, miért nem érti a bírálatokat.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője, nyugdíjvédelmi megbízott interjút adott az ATV Egyenes Beszéd című műsorának. A beszélgetésből kiderült, a jegybanktörvényre vonatkozó kifogásokat azért nem érti, mert "Németországban is a kancellár jelöli a jegybank alelnökét". A PSZÁF és az MNB összevonásával kapcsolatos kifogásokkal pedig azért nem ért egyet, mert az összevonást épp az IMF javasolta Magyarországnak. 

Női képviselők a parlamentben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szóvivő a spekulánsokról szóló kijelentését, miszerint "látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek", azzal magyarázta, hogy az csak egy vicces megjegyzés volt, hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy "január 2-áról 3-ára semmilyen olyan esemény nem történt", ami indokolta volna a forint mélyrepülését.

- Felébredtek a New York-i, távol-keleti tőzsdék, és elindult megint a spekuláció, ami a rendszer része, ennyi - közölte a szóvivő.

Selmeczi Gabriella arra a felvetésre, hogy kijelentései árthatnak a forintnak, azt mondta, szerinte "bízni kell magunkban, és pozitívan kell beszélni ezekről a folyamatokról, merthogy azok", és akkor ezek erősíthetik a forintot.

- Természetesen minden árthat és minden javíthat a forint árfolyamán, hiszen a forint, az szabadon lebeg. Én azt remélem, az idő minket fog igazolni. Arra számítunk, hogy az év második felében lesz azért az Európai Unióban fellendülés, és szeretnénk, ha ez a magyar gazdaságra is jó hatással lenne - közölte a szóvivő.

Selmeczi Gabriella a hitelminősítőkről is beszélt, közölte, érdemes elolvasni, hogy az Európai Unió "nagy, erős országainak a vezetői" hogyan minősítik a hitelminősítő intézeteket.

Bár Selmeczi arra nem tért ki, hogy pontosan kire gondolt, a francia elnök, Nicolas Sarkozy például azt mondta a hitelminősítőkről: nem azok jelentik a problémát. 

- Túl sokat költünk. Többet kell dolgoznunk - hangsúlyozta a francia elnök.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük