Így dolgozik a Schmitt-bizottság: bele se néztek a bolgár tanulmányába?

A tanulmánynak egyetlen példánya elérhető, ami a HVG-nél van, és még nem kérték ki.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Schmitt Pál esetleges plagizálását vizsgáló bizottság már egy hónapja dolgozik, csak azt nem tudni, miből. A hvg.hu információi szerint abból a tanulmányból, amelyből 185 oldalt másolhatott ki a köztársasági elnök, csak egy eredeti példány lelhető fel Magyarországon, az viszont a lapnál van, és egyelőre senki nem kérte tőlük.

A dokumentum fellelhető még a lausanne-i könyvtárban, az viszont január óta zárva tart. A bolgár szerző, Nikolai Georgiev lánya korábban azt mondta a lapnak, hogy évekkel ezelőtt elhunyt édesapja ezt a munkáját elküldte másolatban néhány helyre, de nem tudja, pontosan hova.

A lap már a bizottság megalakulása után felajánlotta a SOTE TF dékánjának, Tóth Miklósnak, hogy a bizottság rendelkezésére bocsátja a tanulmányt, azóta semmilyen megkeresés nem érkezett a HVG-hez a TF részéről.

Hétfőn a kar vezetése arról tájékoztatta őket, hogy a bizottság minden, a munkájához szükséges dokumentummal rendelkezik, több ülést is tartottak már.

A bizottság március 28-án meglehetősen hosszú, két hónapos határidővel vállalta a munkát, míg Németországban nyolc nap alatt el tudta dönteni az ottani bizottság, hogy plagizált-e a védelmi miniszter, vagy sem. Igaz, az nem egy kisdoktori dolgozat volt, és nem is 20 éve készült, mint Schmitt tanulmánya. Viszont abban is szóról szóra átemelt részek voltak.

Nem kell aggódnia Schmittnek

Ha a köztársasági elnök követi német kollégája példáját, akkor a bizottsági döntés után lemond, már ha bebizonyosodik a vád, hogy 215 oldalas doktorijából alig 17 oldal lehet az, amit Schmitt nem másolt, hanem a saját gondolatait tartalmazza.

Képek! Ilyen volt, ilyen lett Schmitt Pál köztársasági elnök

Nézegess képeket!

Elolvasom

A köztársasági elnöknek egyébként a lemondás után sem kellene túlságosan aggódni, bár politikailag megsemmisül, pénzhiányban nem fog szenvedni.

Az új Alaptörvénnyel ugyanis életbe lépett a köztársasági elnök jogállásáról és juttatásairól szóló sarkalatos törvény, amely élete végéig luxust biztosít az államfőnek akkor is, ha lemond.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Korábban voltak korlátok, a 2010 közepéig hatályban lévő törvény azt mondta ki, hogy a juttatások csak akkor járnak, ha a posztot az elnök legalább két évig betöltötte. Később a Fidesz öt évre szigorította a határt, ám az új sarkalatos törvény eltörölt minden korlátot. Egy tényező lehet kizáró ok, ha az elnököt eltávolítják posztjáról. Erről a parlament dönthet kétharmados többséggel.

De ki legyen Schmitt Pál utóda? Itt a lehetőség, szavazz, juttasd be Korda Gyuri bácsit a Sándor-palotába!

Ezt is szeretjük