Kellemetlen partnert kap Orbán februárban: erre számíthat
Vlagyimir Putyin kínos tárgyalópartner tud lenni. Megmutatjuk, pontosan mennyire.

Dia

                        	Putyin novemberben a G20 csúcstalálkozóra utazott Ausztráliába, ám onnan két nappal a tanácskozás vége előtt távozott. A korai lelépést hivatalosan azzal indokolta, hogy fáradt, és hosszú még az út haza, ám mindenki számára világos volt, hogy megsértődött. Az orosz elnökre ugyanis komoly nyomást gyakoroltak a nyugati országok vezetői a Krím elfoglalása és a kelet-ukrajnai helyzet miatt, amit ő a jelek szerint nehezen viselt.

	2006-ban az izraeli miniszterelnökkel tárgyalt az orosz államfő, ám egy bekapcsolva maradt mikrofon miatt egyetlen dologról marad emlékezetes a találkozó. "Adja át üdvözletemet elnökének, nagyon kemény fiúnak bizonyult, tíz nőt megerőszakolt, ezt sohasem vártam volna tőle, mindannyiunkat nagyon meglepett, valamennyien irigyeljük" - mondta Putyin, amikor azt hitte, már nem hallja más. Móse Kacav egykori izraeli elnököt ekkortájt vádolták meg, később pedig hét évre ítélték női alkalmazottai zaklatása miatt.

	Az orosz államfő egy telefonos beszélgetés során is tud olyat mondani, hogy a beszélgetőpartnernek eláll a szava. A La Reppublica olasz lap számolt be róla tavaly szeptemberben, hogy Putyin az Európai Bizottság akkori elnökével, José Manuel Barrosóval beszélt, amikor az csúszott ki az orosz elnök száján, hogy „két hét alatt be tudná venni Kijevet ”. Kellemes csevej lehetett.

	Angela Merkel 2012-ben egy személyes találkozón az akkor épp börtönre ítélt Pussy Riot együttes miatt vonta kérdőre Putyint. Az orosz elnök akkor azzal hárította el a kritikát, hogy évekkel azelőtt az egyik zenekari tag „egy zsidó bábut tartva azt hirdette, hogy az ilyen emberektől meg kell szabadítani Moszkvát”. Merkel erre nem nagyon tudott mit mondani, pedig az orosz elnök ferdített, hiszen pont a kirekesztés ellen tiltakozott provokatív módon a Pussy Riot-tag.

Blog.hu ajánló
Fotó: