Kiderült! Ezért próbált öngyilkos lenni Michael Jackson lánya

A 15 éves Paris Jackson két héttel ezelőtt próbált meg véget vetni az életének.

Michael Jackson lányának öngyilkossági kísérlete sokkolta a világot, és eddig nem volt teljesen tisztázott, hogy a fiatal lány miért hozott ennyire súlyos döntést. Most azonban kiderült, mi volt az igazi oka a kétségbeesett Paris tettének.

Nem édestestvérek

Miután kórházba szállították, és túljutott az életveszélyen, bennfentesek azt nyilatkozták, Parisnek az utóbbi időben sok rossz dolgon kellett túltennie magát.

Leginkább arra fogták a 15 éves lány kétségbeejtő lelkiállapotát, hogy éppen zajlik a Michael Jackson halála miatti per.

Ám most fény derült az igazi okra, ami miatt Paris annyira kiborult, hogy úgy döntött, véget vet az életének. Az öngyilkossági kísérletet megelőző napokban ugyanis megtudta, hogy a fiúval, akit édestestvérének hitt, nem ugyanaz a biológiai apjuk.

A lány egész életében abban a hitben élt, hogy a 16 éves Prince Jacksonnak és neki ugyanazok a szülei: Debbie Rowe és egy ismeretlen férfi.

Bár Paris szerette volna hinni, hogy Michael Jackson az igazi apja, tudta, nem ez az igazság, de az megnyugtatta, hogy legalább Prince-szel édestestvérek. Mikor megtudta, hogy ez nem így van, mélységes szomorúság lett úrrá rajta.

Szólj, ha baj van!

Ha bármi problémád van, ne fojtsd magadba, hanem tudd, hogy van, akihez segítségért fordulhatsz!

A per miatt tudta meg

Közvetve bár, de mégis igaz, hogy a per juttatta idáig a 15 éves kamaszt, ugyanis ezt az információt azért tudatták vele, hogy a bírósági meghallgatások során ne érje majd meglepetés. A család ugyanis 26 milliárd fontra pereli az AEG nevezetű, szórakoztatással foglalkozó céget, mert őket okolják Michael Jackson haláláért.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az új információk nagyon megrázták Parist, és az egyébként is törékeny lelkivilágú lány depressziója a tetőfokára hágott. Ennek eredményeképpen felvágta az ereit, valamint rengeteg gyógyszert vett be. Szerencsére időben kórházba szállították és megmentették az életét, de további egy hónapig bent kell majd tartózkodnia.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük