Tízezrek az utcán, meghátrált a kormány

Fordulat az IMF-ügyben

A héten a kormány határozottan tudomására adta a világnak: előfeltételekkel is tárgyal az IMF-fel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A héten történelmi mélypontra került a magyar valuta, 320 forintba került egy euró. A zuhanás két okra vezethető vissza, az egyik a kormány kaotikus kommunikációja arról, hogy akarunk-e IMF-hitelt, vagy sem, a másik ok pedig az EB-elnök Jose Manuel Barroso által is bírált jegybanktörvény és stabilitási törvény. Előző a jegybank függetlenségét veszélyezteti, utóbbi pedig az egykulcsos adó rendszerét betonozza be úgy, hogy azon a következő kormányok csak kétharmaddal változtathatnak. Az EU hiába kérte, hogy ne fogadják el ezeket a jogszabályokat, a parlament rábólintott a törvényekre.

A kormány képviseletében csütörtökön a piacok megnyugtatására Fellegi Tamás, az IMF-EU tárgyalásokért felelős miniszter gyakorlatilag cáfolt mindent, amit eddig a kormány hangoztatott - előfeltételek nélkül tárgyalunk csak, nem is biztos, hogy kell az IMF pénze -, mindeközben Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott továbbra is spekulánsokat vizionált - úgy, hogy már a Nemzetgazdasági Minisztérium is elismerte, hogy a forint-euró árfolyamot az IMF-EU tárgyalásokkal kapcsolatos hírek alakítják.

Volt tüntetés és ünneplés is 2012 első hetében, és Hoffmann Rózsa is bejelentett. Nézd meg képes összefoglalónkat.

Ez történt még a héten:

Egy idős asszony és a fia a vonat alá ugrott. Elegük lett a pénztelenségből.

Érdektelenségbe fulladt az árfolyamrögzítés

Kósa Lajos 120 millió forint jutalmat osztott ki

Tízezrek a civilek tüntetésén

Nézd meg képeinket a hétfői demonstrációról, amit egy 40-50 fős szélsőjobboldali csoport próbált megzavarni - sikertelenül.

"Nácik, haza!" - Balhé a kormányellenes tüntetésen

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük