Orbán Viktor elszólta magát? Többet tud, mint amennyit elárul?
A hét eseményei képekben
Orbán Brüsszelben beszélt a kitiltási botrányról.

Dia

                        	Továbbra sem tudni semmit az Egyesült Államokból kitiltott magyarok kilétéről. Eddig annyit tudunk biztosan, hogy korrupció vádjával hat magyar állampolgárt utasítottak ki az országból. Bár a nemzetbiztonsági bizottság is összeült az ügyben, és Szijjártó Péter külügyminiszter látogatást tett Washingtonban, a közvélemény még mindig csak találgathat. Bár a sajtóban több teória is megjelent, egyik sem nyert megerősítést. Az index.hu szerint az étolajgyártó cégekkel kapcsolatos áfacsalások váltották ki az amerikai kormány haragját, de olyan vélemények is vannak, melyek szerint így büntetnék az országot azért, mert túlzottan közeledik Moszkvához. Orbán Viktor Brüsszelben elismerte, magányszemélyek és a kormány alkalmazottai is rajta vannak a listán, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy neveket is ismer a kormányfő. Azt gyorsan tagadta, hogy név szerint ismerné a kitiltottakat.

Fotó: Wikipedia.org/Szijjártó Péter

Dia

	Október 23-án a legnagyobb feltűnést Kövér László házelnök keltette, aki az Echo Tv Portré című műsorában Brüsszelt Moszkvához hasonlította, majd hozzátette, hogy ha az unió jövője az, hogy a jelenlegi baloldal diktál, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogyan lehet szép lassan kihátrálni belőle. Az ünnepet Orbán Viktor Brüsszelben töltötte, az MSZP semmilyen rendezvényt nem tartott, az Együtt-PM szűk körben emlékezett, ahogy az LMP is. Az ünnepi zászlófelvonásra csak maroknyian voltak kíváncsiak a Kossuth téren, minden bizonnyal a rossz idő miatt. A Humán Platform szervezésében a Blaha Lujza téren demonstráltak civilek, ahol az egész politikai elit ellen szólaltak fel. A Jobbik szervezésében párszáz ember vonult a Magyar Rádió épületéhez. 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Dia

	Kedden a kormány benyújtotta a parlamentnek a jövő évi adótörvényt, melyből komoly botrány kerekedett. Legnagyobb vihart az internetadó ötlete kevert, ami gigabyte-onként 150 forintot fizettetne a szolgáltatókkal. Bár az adót az állam a szolgáltatókra vetné ki, azok feltehetően az előfizetőkre hárítanák azt. A tervezettel kapcsolatban aztán megindult az ötletelés. Először Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető mondta, hogy felső korlátot kell bevezetni az adóra, ami 700 forint lenne havonta magánszemélyes esetén, 5000 forint cégeknél. Az átlagos előfizetőnek akár az előfizetési díj duplájára is rúghatna az adója, ha a tervezet az eredeti formájában kerülne elfogadásra. A tervezetből az is kiderül, hogy különadóval sújtanák a kozmetikai szereket, a mosóport, a szappant és a sampont. Sőt, a művirágokra kilónként 1900 forintos termékdíjat vetnének ki.

Fotó: Facebook.com/Szomszédok Forever

Dia

	„Ukrajna nem egy állam, hanem egy terület” – Miheil Szaakasvili szerint ezt mondta Putyin 2008-ban Donald Tusk lengyel kormányfőnek. Az egykori grúz elnök ezt még korábban nyilatkozta, de szavait azután idézték újra, miután a hét elején Radoslaw Sikorski egy nyilatkozatában azt állította, Putyin már hat éve kezdeményezte Varsónál, hogy osszák fel egymás között Ukrajnát. Később Sikorski félreértésnek és túlzónak nevezte a sajtó által neki tulajdonított szavakat. Szaakasvili azt is mondta, hogy ugyanezzel a kéréssel a magyar és a román felet is megkereste az orosz államfő egy bukaresti konferencia alkalmával.

	Navracsics Tibor szerdától európai biztos. Erről az Európai Parlament döntött, amikor elfogadták Jean-Claude Juncker bizottsági elnök listáját. Navracsics annak ellenére megkapta az oktatásügyeket, hogy a szakbizottság ezt nem javasolta. Az állampolgársági ügyeket azonban elvették Navracsicstól, ami helyett a kevésbé fajsúlyosnak tartott sportügyeket kapta meg a magyar jelölt.

Fotó: Twitter.com/Navracsics Tibor

Dia

	A nemzetközi tiltakozások ellenére Iránban kivégezték Rejhaneh Dzsabbarit. A kivégzésekor mindössze 26 éves nőt 2007-ben tartóztatták le, amiért a vád szerint megölt egy férfit. Dzsabbari állítása szerint a férfi meg akarta őt erőszakolni, így önvédelemből egy késsel hátba döfte, de ebbe a támadó még nem halt bele. A férfit a nő szerint egy számára ismeretlen férfi ölte meg, aki ekkor érkezett a házba. Komoly nemzetközi kampányt indítottak a fiatal nő megmentéséért, mivel a bizonyítékok nem voltak egyértelműek. 

Blog.hu ajánló
Fotó: