Örökbefogadni? Hogyan?

Amit az örökbefogadásról tudni kell

Ha már a mesterséges megtermékenyítés sem segít, sokan választják az örökbefogadást.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Úgy tűnik, mégis kevés azon szülők száma, akik az örökbefogadás mellett döntenek, hiszen ma Magyarországon több mint 20.000 állami gondozásban lévő gyermek él, a statisztikák szerint pedig évente alig 800-900 örökbefogadás történik.

Ennek okát pontosan nem tudni, az azonban gyakori, hogy a vér szerinti szülő annak ellenére sem engedélyezi az örökbefogadást, hogy ő maga nem akar gondoskodni gyermekéről. Már pedig ez is feltétele annak, hogy a gyermek szerető szülőkhöz kerülhessen az állami gondozás helyett.

Alkalmas szülők, avagy az örökbefogadás feltételei

Hazánkban jóval kevesebb örökbefogadás történik, mint más országokban, ennek oka pedig feltehetően többek között az eljárás bonyolultságában, valamint az örökbefogadó szülők alkalmasságával szemben támasztott szigorú követelményrendszerben keresendő.
Annak az egyedülállónak vagy párnak ugyanis, aki örökbe szeretne fogadni, számos szempontnak kell megfelelnie. A vonatkozó törvény szerint csak az fogadhat örökbe egy gyermeket, aki:

  • teljes mértékben cselekvőképes
  • nagykorú személy
  • eredményesen részt vett az örökbefogadás előtti tanfolyamon és tanácsadáson
  • a gyermeknél legalább 16, de legfeljebb 45 évvel idősebb
  • szándékát elfogadhatóan megindokolja, és megfelelő elképzelésekkel rendelkezik a gyermek nevelésére vonatkozóan
  • nem szenved semmilyen testi, érzékszervi vagy értelmi fogyatékosságban
  • nem alkohol- vagy kábítószerfüggő
  • továbbá olyan betegsége sincs, amely akár csak időszakosan, de korlátozhatná a gyermekről történő gondoskodást, vagy annak fejlődését veszélyeztetné

Az örökbefogadási kérelem elbírálása során többek között azt is vizsgálják, hogy az örökbefogadó milyen indokkal kezdeményezte az adoptálást, milyen az élethelyzete, milyen személyiség. Erre vonatkozóan a gyermekvédelmi szakszolgálat, amelynek jelentős szerepe van az örökbefogadás elbírálásának folyamatában, teljeskörű pszichológiai és háziorvosi vizsgálatot kér, amely jelentős súllyal bír az alkalmasságról történő döntés meghozatalában.

Nyíltan vagy titokban

Az örökbefogadás kétféleképpen történhet: titkos eljárás esetén a vérszerinti szülő vagy szülők nem is merik az örökbefogadó szülőket, nem tudhatják az adataikat, és az örökbefogadók sem rendelkeznek semmiféle információval az eredeti szülőre vagy szülőkre vonatkozóan. Fontos azonban tudni, hogy a titkosság ellenére a vér szerinti anyának hat héten belül joga van a gyermekéért menni, ha azt egy egészségügyi intézményben, például inkubátorban hagyta - addig általában nem is adható örökbe a gyermek. Ha ezt nem teszi meg, a gyermeket örökbe fogadhatják az értesítése nélkül, ennek fellebbezése ellen pedig nincs joga.
Nyílt örökbefogadás esetén az adatokat mindkét fél ismeri, az adoptálás ezen módja azonban hazánkban jóval ritkább, sok örökbefogadó ugyanis attól fél, hogy a vér szerinti szülő később akaratuk ellenére felkeresheti a gyermeket.

Örökbe szeretnék fogadni!

Mindenek előtt fontos hangsúlyozni, hogy az örökbefogadás még ma is igen bonyolult és időigényes folyamat.
Az örökbefogadás első lépéseként ennek engedélyezésére az illetékes városi gyámhivatalhoz kell kérelmet benyújtatnod, melyben nyilatkoznod kell arról, hogy miért szeretnél örökbe fogadni, és milyen elképzeléseid vannak a gyermek nevelését és gondozását illetően, továbbá arról, hogy egy vagy több gyermekről van szó, illetve vállalod-e testvérek örökbefogadását is. A kérelemben abba is bele kell egyezned, hogy az örökbefogadás előtt részt veszel egy, a gyermekvédelmi szakszolgálat által szervezett tanácsadáson és egy felkészítő tanfolyamon. Az ezeken történő eredményes részvétel ugyanis feltétele annak, hogy alkalmasnak minősítsenek egy gyermek adoptálására.

Ha a tanfolyamon és a tanácsadáson eredményesen részt vettél, ismét be kell nyújtanod egy kérelmet a gyámhivatalhoz, melyhez csatolnod kell az anyakönyvi és - házasság esetén - a házassági anyakönyvi kivonatot, a rendszeres havi jövedelmet igazoló dokumentumot, annak igazolását, hogy eredményesen elvégezted a szükséges tanfolyamot - az okiratot általában a tanfolyam elvégzésétől számított 60 napon belül küldik meg -, valamint a gyermekvédelmi szakszolgálat kérésére készült pszichológiai és orvosi vizsgálat eredményét.

A kérelem benyújtásától számított 15 napon belül dönt a gyámhivatal arról, hogy az örökbefogadni kívánt gyermeket átengedi-e a gondozásodba. Ez azonban még nem jelenti az eljárás végét: az ekkor életbe lépő kötelező gondozási idő egy hónap, ezalatt azt vizsgálják, hogy valóban alkalmas vagy-e a gyermek nevelésére. A végleges döntésre csak az ezt követő 60 napban kerül sor.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ha az örökbefogadás sikeresen lezárult, ma Magyarországon - törvényi háttér hiányában - egyetlen szervezetnek vagy hivatalnak sem joga ellenőrizni a gyermek életkörülményeit és beilleszkedését.

Jó, ha tudod! Azokat a szülőket, akiket felvesznek az örökbefogadók listájára, a szakszolgálat félévente felkeresi az alkalmasságuk ellenőrzése végett. A szakszolgálat folyamatosan figyeli azt is, hogy melyik szülő melyik gyermek gondozására alkalmas, ennek eldöntése azonban sokszor akár évekbe is telhet.

Hasznos oldalak
Ha szeretnél többet megtudni az örökbefogadás feltételeiről és menetéről, látogass el a Magyarország.hu oldalára!

Az Ágacska Alapítványnál érdeklődhetsz az örökbefogadást megelőző tanfolyammal kapcsolatban! »

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük