Orbán letudatlanozta a kormányt kritizálókat

Marad az adórendszer, a keleti nyitás jó, az új alkotmány meg szilárd alap. Orbán szerint sikeres két évet zárt az ország.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a Századvég konferenciáján értékelte az elmúlt két évet, ami szerinte az ország szempontjából sikeres volt.

- Magyarország pénzügyi, gazdasági, társadalmi stabilitását végül is az elmúlt két évben közösen elvégeztük - szögezte le a kormányfő.

Hiába csábít az IMF!

A tervekről szólva elmondta, fenn kell tartani a méltányos közteherviselést - a bankadót és a szektorális adókat -, nem szabad feladni a középosztály felerősítésére vonatkozó terveket, meg kell tartani a fegyelmezett pénzügyi gazdálkodást, meg kell teremteni az ország tartós finanszírozását, melyhez növelni kell a belső megtakarítás átemelését az államháztartás finanszírozásába - vagyis a lakosságot államkötvény-vásárlásra kell ösztönözni.

Emellett, - ahogy Orbán Viktor fogalmazott - "IMF-csábítás ide vagy oda", a piacokon ott kell maradni, meg kell állapodni az IMF-fel és az EU-val, és ki kell menni a keleti pénzpiacra is.

Ötmillió dolgozó

Kell ezen kívül - a mostaniakkal együtt - minimum ötmillió dolgozó, folytatni kell a szociális rendszer átalakítását, meg kell tartani az egykulcsos adórendszert, illetve tb- és járulékcsökkentésbe kell kezdeni. Erre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kell forrást találni, "hiszen ezért van". Mindemellett nem szabad visszarettenni a képzési rendszer átalakításától sem. 

A baloldal azért versenyképtelen, mert képtelen közösségben gondolkodni

A tervek mellett Orbán Viktor többször kitért azokra, akik a kormány lépéseit kritizálták az elmúlt két évben. Szóba került a magyar és a nemzetközi baloldal, az értelmiség, a jogászok, a közgazdászok, valamint az EU is.

Orbán Viktor második miniszterelnöksége képekben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Orbán a baloldallal kezdte, mint mondta, a magyar és a nemzetközi baloldal versenyképtelenségének okai között előkelő helyen szerepel az a probléma, hogy képtelenek közösségben gondolkodni, mert abban a pillanatban, hogy valamilyen közösséget definiálnak, az a gondolat fogalmazódik meg bennük, hogy ezzel kirekesztenek valakit.

A baloldal ellenséget kreál a családból

Orbán szerint ezért nem tudnak mit kezdeni a családdal, a nemzettel, ám ahelyett, hogy ezt a dilemmát feloldanák magukban, továbbra is makacsul kitartanak amellett, hogy - politikai értelemben a hasznosságuk szempontjából - tagadják ezeknek a közösségeknek a létezését, sőt, ellenséget kreálnak belőlük.

- Ezért a baloldal nem is tudott az elmúlt 20 évben lényegében az európai politikai kultúra megújításához érdemben semmit hozzátenni - mondott véleményt.

Ezután jöttek azok, akik az alkotmányt kritizálták. Orbán közölte, az új alkotmánnyal darázsfészekbe nyúltak, európaiba és magyarba egyaránt.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A miniszterelnök úgy vélekedett, az alkotmány bírálásakor Európa kettős mércét alkalmazott velünk szemben, hiszen van olyan ország, amelynek az alkotmánya a szentháromság definíciójával kezdődik, ami soha senkit nem bántott, nálunk meg már a Himnusz első sora probléma volt.

A magyar elit tévedett

Orbán hozzátette: stabil házat homokra nem, csak sziklára lehet építeni. A miniszterelnök szerint az előző, "láthatatlan" alkotmány volt a homok, az új pedig a szikla, és a magyar elit tévedett, amikor azt gondolta, hogy az előző alkotmány szilárd alapot jelent.

- Azt nem gondolhatták komolyan, hogy egy ország fölépítheti az életét egy nem létező alkotmányra - tette hozzá. Orbán szerint az, aki nem amellett érvelt, hogy a kétharmadot ne használják fel az ország alkotmányos stabilizálására, a Magyarországról szóló vitában rossz pozíciót foglalt el.

- A kormány jó pozíciót akart elfoglalni, és ezért mindent megtett annak érdekében, hogy a kétharmados többség felhasználásával megalkossa a szikla talapzatot, az alkotmányt - magyarázta a kormányfő.

Megkapta magáét az is, akinek nem tetszik a nemzeti konzultáció

Ezután jöttek a nemzeti konzultációt kritizálók. Orbán közölte, az értelmiség szereti a nemzeti konzultációt "lesajnálni", mert ők úgyis tudják ezekre a kérdésekre a választ, de ha nem tudnák, akkor is jobb kérdéseket tudtak volna feltenni. Orbán úgy vélte, azért szólják le ezeket a politikai eszközöket, mert ez egy jó alkalom arra, hogy intellektuális felsőbbrendűségüket egy kicsit kiélvezzék.

Aki a keleti nyitást bírálja, az tudatlan

Orbán kitért a keleti nyitásra is, amit a "magyar elemzők, közgazdászok, de általában a magyar társadalom politikával foglalkozó fölkészültebb rétege rendszeresen fintorogva emleget", mondván, hogy ezek nem is demokráciák, minek megyünk ilyen helyekre, ha odamegyünk, miért nem balhét csinálunk.

Képek! Kicsapta a biztosítékot Simicska Lajos

Nézegess képeket!

Elolvasom

A miniszterelnök elmesélte legutóbbi, kazahsztáni útját, ahol felvetette, hogy kössünk stratégiai együttműködési megállapodást, amikor is kiderült, hogy ilyen megállapodásuk a németekkel és a franciákkal is van.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- A keleti nyitással szembeni magyar ellenállás provinciális, tudatlanságból táplálkozik. Nem látja, hogy mi van a világban, és nem érzékeli, hogy mások is állapotbéli kötelességnek értékelve a politikát készítik fel a saját nemzetüket a válság utáni időszakra, és már előttünk vannak a keleti nyitás politikájában is - tette hozzá.

Ezt is szeretjük