Régen kapott ekkora pofont Orbán Viktor: francia és osztrák lapok mentek neki

Francia, osztrák és belga lapok is kritizálták Orbánt.

Orbán Viktorról ismét érdekes írások jelentek meg a külföldi sajtóban. Ennek apropója az volt, hogy a magyar miniszterelnök francia meghívásra részt vett a tegnapi, másfél milliós demonstráción, majd nyilatkozott a bevándorlással kapcsolatban. Régen kapott már ilyen lesújtó kritikákat.

A gaboni elnökkel említi egy lapon Orbánt a Le Monde

A Le Monde még vasárnap jelentetett meg cikket arról, hogy a vezető francia lap újságírója szerint legalábbis érdekes, hogy egyes vezető politikusok hogy kerültek a menetbe. A francia közéleti lap munkatársa szerint ugyanis a vasárnapi esemény a sajtószabadság melletti kiállás is volt.

Orbán Viktor neve itt, illetve később, a lap egy másik cikkében is felbukkan. A lap szerint amióta Orbán van hatalmon, azóta Magyarországon támadás érte a sajtó függetlenségét a szigorú médiatörvény által, amelyet ugyan a kritikák hatására módosítottak, azonban ez még nem elégséges.

A lap egyébként olyan nevekkel említi egy cikkben a magyar kormányfőt, mint Ahmet Devotoglu török miniszterelnök, Ali Bongo gaboni államfő, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vagy a jordán királyi pár, akik a lap szerint szintén csorbították hazájukban a szabad sajtót.

A lap felvetésére a párizsi elnöki palota is reagált. Mint írták: "tekintetbe véve, hogy a terrorizmus mekkora világprobléma, mindenkit örömmel fogadunk, mindazokat, akik készek segíteni nekünk, hogy megküzdjünk ezzel a csapással." - idézi a hivatalt a cink.hu.

Múlt szerdán két, feltehetőleg az al-Kaidához köthető fegyveres megölte a Charli Hebdo szatirikus lap több munkatársát. A lapban korábban több karikatúra is megjelent, ami miatt egyes muszlim közösségek tiltakoztak. Az eset széles körű vitát robbantott ki a sajtó- és szólásszabadságról. Emellett a bevándorlás kérdéséről is élénk párbeszéd indult. Bár az elkövetők Franciaországban születtek, bevándorlógyökerük miatt sokan attól tartanak, nőhet az idegengyűlölet Európában.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A kormányfő mondatain élcelődik az osztrák rádió

Orbán a felvonulás után még a francia fővárosban nyilatkozott az M1 Híradónak, ahol többek közt azt mondta, "a gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont".

Az Ö3 osztrák közszolgálati rádió idézte Orbán bevándorlásról szóló mondatait, amiket nem is hagyott kommentár nélkül. A rádió megjegyzi, hogy Magyarországon nincs számottevő bevándorlás, ellenben egyre több fiatal hagyja el az országot, és indul nyugatnak a jobb élet reményében. Így pedig a magyar kormányfő pont egy olyan jelenség ellen szólal föl, amely jellemző honfitársaira. Ráadásul a lap szerint Magyarországról a kormány hibás gazdaságpolitikája miatt vándorolnak ki sokan.

Az Ö3-hoz hasonló észrevételt fűz Orbán szavaihoz a német Focus is. Az EU Observer cikke szerint a magyar kormányfő a párizsi gyászmenetet használta fel arra, hogy démonizálja a bevándorlókat. A lap szerint a kormánypárt tagjai és holdudvara körében is elhangzottak antiszemita és romaellenes kijelentések az elmúlt években.

Az áldozatokra már a támadás napján tízezrek emlékeztek meg több francia nagyvárosban.

Képek: így gyászol a világ a párizsi terrortámadás után

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fotók: Facebook.com/Orbán Viktor

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük