Így nagyon ritkán lehet látni a holdat: ezek a fotók becsapják az agyat is

A fotós nagyon látványos képeket készített a holdról és a napról is.

Optikai illúziók a holdról és a napról
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Krutik Thakur, indiai fotós már évek óta foglalkozik a hold és a nap különböző fázisainak megörökítésében. A gyönyörű képeknek sziluettek segítségével ad narratívát.

Korábban a nyers fotókat mindig átszerkesztette, hogy elérje az égitestek azon állását, amiket szeretett volna láttatani, ám ezekkel az alkotásaival nem volt maximálisan elégedett. Így 2021 januárjában elhatározta, hogy új kihívások elé állítja magát, és kisebb utómunkálatokat leszámítva nem eszközöl semmilyen változtatást.

Optikai illúziók a holdról és a napról

Ugyan a fényképeket így sokkal nehezebben tudta megkomponálni, és időigényesebbé is vált, megérte belevágni a folyamatba. Számos csalódás érte útja során, de imádta azt az érzelmi hullámvasutat, ami elkísérte, és azt, hogy összességében sikerült végrehajtania, amit eltervezett. Az Instagram-oldalán megtekinthető összes fényképe mögött gondos tervezés áll, még a pontos helyszíneket is előre felkutatta, és ha hirtelen beborult az ég, akkor minden gondos előkészülete dugába dőlt. Érdemes megtekinteni látványos képeit a napról és a holdról, mert ilyen fotókat csak nagyon ritkán lehet róluk látni.

(Cikken belüli- és ajánlóképek forrása: Krutik Thakur / Instagram, Krutik Thakur / BoredPanda, borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük