Már most elfogytak a Föld tartalékai: ma lépjük túl a határt hivatalosan
Soha nem volt még ilyen korán a túlfogyasztás világnapja.
Idén az eddigi legkorábbi dátumra, augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség alig több mint hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Mától a jövőnket használjuk el: úgy élünk, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre.
Tavaly ez a nap augusztus 8-án jött el, 1997-ben pedig még csak szeptember végére esett. Sőt, 1970-ben egészen december 23-áig sikerült húzni, vagyis akkor közel optimális volt természeti erőforrásaink felhasználásának mértéke.
Holnap már a Föld rovására megy
- A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség természeti erőforrások iránti igénye és károsanyag-kibocsátása idén augusztus 2-án lépi át azt a szintet, amit a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni.
Ez a dátum egy jelképes nap: ezt követően a fogyasztásunk már az ökoszisztéma rovására megy, és jól mutatja, hogy az emberi tevékenység mekkora nyomást helyez a természetre - mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.
Jelenleg ugyanis több szén-dioxidot bocsátunk ki a légkörbe, mint amennyit az óceánok és az erdők képesek elnyelni, valamint nagyobb mértékben halászunk és irtjuk ki erdeinket, mint ahogyan azok újratermelődni tudnának.
1,7 Földre lenne szükség
Az emberi tevékenység aktuális szintjének fenntartása, valamint ilyen mértékű népesség- és fogyasztásnövekedés mellett annyi erőforrásra lenne szükségünk egy év alatt, amennyit 1,7 Föld tudna biztosítani - azonban csak ez az egy bolygó áll rendelkezésünkre.
A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint Eritrea, Kelet-Timor, Haiti, Banglades vagy Afganisztán. A magyarországi adatokból az látszik, hogy mi is jóval túllépjük az ideális mértéket, hiszen ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor közel kettő - 1,92 - Földre lenne szükségünk.
Gázok és területigény
A globális ökológiai lábnyom legnagyobb részét, 60%-át, az üvegházhatású gázok elnyelése teszi ki. Emellett jelentős komponens a mezőgazdaság is, de a lábnyomunk részét alkotja az összes további területigény is, mint a halászat, vagy a városok, utak, repülőterek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Az ökológiai túlfogyasztás természetesen csak korlátozott ideig lehetséges: egy idő után degradálódik a természeti környezetünk, sőt, jó eséllyel össze is omolhat. A túlfogyasztás világnapja egy rendkívül fontos emlékeztető!
Arra hívja fel a figyelmünket, hogy egyéni, nemzeti és globális szinten is azonnali lépéseket kell tennünk: küzdenünk kell az éghajlatváltozás ellen, csökkentenünk kell fogyasztásunkat azért, hogy a biológiai sokféleség megdöbbentő mértékű csökkenését le tudjuk lassítani, az erdőket, az óceánokat, a vadvilágot és az édesvizeket meg kell óvnunk annak érdekében, hogy a fenntarthatóság útjára lépjünk - hívta fel a figyelmet Antal Alexa.
OLVASD EL EZT IS!
- csehország
- történelem
Meglepő helyen mértek erős csernobili sugárfertőzést néhány napja a hatóságok
- környezetvédelem
- környezetszennyezés