Amikor az LMP-s a jobbikost dicséri - Szembement pártjával Gaudi-Nagy Tamás

A női kvóta mellett volt, pedig a Jobbik nem akarja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Annak, aki látta a nőkről szóló parlamenti vitanapot, nem okozott nagy meglepetést, hogy a pártok közül egyedül az LMP támogatta saját javaslatát, amely a jelenlegi 9%-ról 16%-ra emelte volna a női képviselők arányát a parlamentben - amivel egyébként felzárkózhattunk volna Kazahsztán, Albánia, Azerbajdzsán, Tadzsikisztán szintjére. Gaudi-Nagy Tamás szembement saját pártjával, az LMP-vel közösen nyújtotta be a javaslatot, de ez sem volt elegendő ahhoz, hogy átvigyék a női kvórára vonatkozó szabályozást.

Gaudi-Nagy Tamás az MTI-nek úgy nyilatkozott: a női kvóta "nem egy rossz eszköz, hanem egy jó lehetőség" a jelenlegi kirívóan aránytalan helyzet javítására. Hozzátette, a Jobbik is támogatja a nők nagyobb szerepvállalását az Országgyűlésben, azonban a módszerekben nem értenek egyet.

Az LMP képviselője, Ertsey Katalin a javaslat elutasítása után közleményt adott ki, úgy fogalmazott: a Jobbik frakciójában ülő, de nem párttag képviselő volt az egyetlen, aki az egyeztetések végén is "állta a szavát", mert a korábban a kezdeményezéssel egyetértő szocialista és fideszes képviselők az utolsó pillanatban hátráltak ki a nők ügyét segítő javaslat mögül. Hozzáteszi, hogy a KDNP-t eleve meg sem kérdezték a javaslatról.

Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a témában rendezett parlamenti vitanapon csak az LMP támogatta a női kvóta intézményét, illetve Lamperth Mónika volt az, aki teljes mellszélességgel kiállt a kvóta mellett. 

A vitanapot Soltész Miklós családügyi államtitkár nyitotta meg, aki közölte, a politika nem a kvótarendszerrel, hanem az általános körülmények javításával, illetve azzal bátoríthatja a nőket a vezetői posztok betöltésére, ha segíti őket a női létükből fakadó kettős hivatásukban. Ez az államtitkár olvasatában annyit jelent, hogy a "munka vagy család" kérdésfelvetés helyett a "munka és család" összeegyeztetésére lenne szükség.

Női képviselők a parlamentben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az államtitkár hozzátette, bár a miniszterek között nincs nő, ellenben az államtitkári, helyettes államtitkári posztokon jelentős szerephez jutottak a hölgyek.

A vitanapon sem az MSZP, sem a Jobbik, sem a Fidesz nem állt ki a kvótarendszer mellett. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ertsey Katalin a Fidesz ellenállásáról úgy nyilatkozott, a párt magatartása csak "egyetlen módon lenne menthető", ha még kedden bejelentenék, hogy elfogadják az LMP "kihívását", és a 2014-es országos listájuk befutó helyeinek több mint 33%-án indítanának nőket.

Ezt is szeretjük