NASA: itt fogunk földön kívüli életet találni néhány éven belül

A NASA szerint már csak idő kérdése, hogy bebizonyosodjon: máshol is van élet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Mars sokáig nagyon nehezen elérhető célpontnak bizonyult az űrkutatók számára, a missziók nagy része kudarccal végződött, ám az egyik legutóbbi, négy évvel ezelőtti próbálkozás mégiscsak sikeres lett.

Az Arizonai Egyetem kutatógárdája még 2008-ban elindította a Phoenix szondát, amely azzal a szándékkal célozta meg a vörös bolygót, hogy bebizonyítsa, a víz és az élet feltételei igenis felfedezhetőek a Marson.

A kutatás vezetője később egy előadáson elmondta, alig tíz év szükséges ahhoz, hogy végre kétséget kizáróan sikerüljön bizonyosságot nyerni arról, létezik élet a földön kívül is.

A Phoenix sikere

Peter Smith, az Arizonai Egyetem professzora vezette azt a 2008-as Mars-kutató expedíciót, amelynek eredménye később bejárta a világsajtót. A misszió egyik fő célja az volt, hogy megvizsgálják a vörös bolygó talaját az esetleges víz felkutatása vagy az ásványianyag-összetétel meghatározása reményében - vagyis, ha létezik vagy létezett élet a Marson, az erre utaló jeleket, bizonyítékokat sikerüljön felfedezni a szonda segítségével.

A korábbi marsjárókkal szemben a Phoenix nem tudott közlekedni a felszínen, viszont a műszerei jóval kifinomultabbak voltak, így már az eredmények is nagyobb sikerrel kecsegtettek.

Életképes talaj

A Phoenix szonda első meglepő eredménye szerint a Marson lévő talaj a várakozásokkal szemben nem savas, hanem lúgos kémhatású. Továbbhaladva azonban a felszín alatti rétegekben különböző tápanyagokat és kémiai elemeket találtak, magnéziumot, nátriumot és káliumot, amelyek az élethez szükségesek.

A NASA kutatói szerint, ha a légkör jelenleg nem is teszi lehetővé, de a talaj akár zöldségtermesztésre is alkalmas lehetne. A következő mérföldkő a Phoenix-program történetében a vízjég felfedezése volt, majd mérgező anyagot is sikerült analizálni a marsi talajból, de ebből nem vontak le olyan következtetést, ami kizárná az élet lehetőségét a vörös bolygón.

Így lakomázik egy csillag: 15 döbbenetes felvétel a világűrből

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kutatók szerint egykor folyékony víz is lehetett a sarkvidéken, a felszín alatt, és akkor talán extrém körülményeket kedvelő életformák is kialakulhattak ezen a helyen.

Marsi időjárás

A szonda meteorológiai műszereivel követte a légköri folyamatokat is, megmérte a szél sebességét és irányát, és még havazást is rögzített. Ezt a jégkristályos felhőkből eső, hószerű csapadékot először sikerült megfigyelni a vörös bolygón. Ezen kívül a talaj közelében körülbelül hétszáz méter magasságig érő ködöt is beazonosítottak, amelyből vízjég vált ki a felszínre.

Furcsa árnyak a legfrissebb marsi fotókon: sokak szerint földönkívüli lehet

Nézegess képeket!

Elolvasom

Milyen élet lehetett a Marson?

Smith később több helyen elmondta, hogy nincs már messze a végcél: a professzor szerint borítékolható, hogy néhány éven belül rábukkanhatnak legalább az alapvető életformákra. De azt is hozzátette, hogy nem a sci-fi írók képzeletében megrajzolt, furcsa lények kell gondolni, ha a Marson tényleg létezhetett élet, azt egészen biztosan másképp kell elképzelni.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A baktériumok például a Földön is bizonyítottan képesek elviselni a legdurvább körülményeket is, akár évmilliókon keresztül, ezért nincs kizárva, hogy a Marson is túlélhettek alapvető életformák hasonlóan szélsőséges körülményeket.

Ezt is szeretjük