Orbánék programja: a kismamáknak jobb lesz?

Íme, a válasz

Elemzést közölt az mfor.hu arról, mely munkáltató mennyire jár jól, ha kismamát vesz fel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Orbán-kormány új munkahelyvédelmi programot jelentett be, amellyel a kismamák visszatérését is segíteni kívánják. A kormány 2007 óta támogatja járulékkedvezményekkel a visszatérni kívánókat, az mfor.hu a régi és a tervezett  új rendszert hasonlította össze.

A minimálbérnél nagyobb a spórolás

Ebből kiderül, hogy több változás is bekövetkezik, a legjobban pedig azok a foglalkoztatók járnak, akik minimálbéres kismamát alkalmaznak.

Míg a korábbi rendszer szerint a foglalkoztató minimálbérnél 25 110 forintot spórolt, addig az újjal 26 505 forintot, így a megtakarítás aránya 21%-ról 22,2%-ra nő, ami 1,2%-os emelkedést jelent.

A garantált bérminimumnál más a helyzet, bruttó 108 ezer forintos bérnél már csak azok a munkaadók örülhetnek az új rendszernek, akik tartósan munkanélkülit akarnak foglalkoztatni, hiszen ennél a bérszintnél már csak náluk biztosít magasabb kedvezményt a munkahelyvédelmi terv.

A kismamáknál ebben az esetben az előző rendszer 29 160 forintos megtakarítást eredményezett, míg az új 28 500 forintot, vagyis 600 forinttal kevesebbet.

A maximálisan igénybe vehető kedvezmény kevesebb

Ha a maximálisan igénybe vehető járulékkedvezményt vesszük, akkor az látszik, hogy a korábbi rendszerhez képest - mivel a kedvezmény igénybevételének felső határa nem 100, hanem bruttó 140 ezer forint volt - alacsonyabb lesz. Míg a régi rendszerben maximálisan 37 665 forintot takaríthatott meg a munkáltató, addig az újban maximum 28 500 forintot, ami közel 10 ezer forintos mínuszt jelent.

Ezt mondja az NGM

A Nemzetgazdasági Minisztérium a cikkre reagálva közölte, egy adott időpillanatban egyes kedvezmények maximális értéke valóban meghaladhatta az újakét, ezért azonban minden esetben kompenzál a hosszabb támogatási periódus: a régi kártyák két évig jártak, és jellemzően már a második évben csökkent a támogatás, az új kedvezmények három évig, és csak a harmadik évben csökken a támogatás.

A gyesről visszatérők esetében a korábbi kártyák csak a más munkahelyre belépőknek biztosítottak kedvezményeket - teszi hozzá az NGM. Ez a csoport 2011-ig csak - Start Plusz kártyával - 17% kedvezményre volt jogosult. A 2012-ben bevezetett, de az EU-s támogatási időszak miatt csak év végéig igényelhető Start Bónusz kártyával 27% kedvezményt kaptak.

Ennek plafonja ugyan valóban magasabb volt az új kedvezményénél, azonban - ellentétben az új kedvezménnyel - csak egy évig járt a támogatás, míg az új kedvezmény két évig teljes és további egy évig 14,5%-os kedvezményt biztosít - szögezték le.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ö év alatt 100 ezernél kevesebb kismama helyezkedett el

Lapunk kérdésére az Nemzetgazdasági Minisztérium közölte, a kismamáknak szóló Start Plusz kártyához köthető foglalkoztatotti létszám 2007 júliusa és 2012 áprilisa között összesen 93 282 fő volt. A kiváltott Start kártyák száma pedig 90 ezer, a különbség abból adódik, hogy egy kártyát többször is fel lehetett használni. Ez annyit jelent, hogy Start kártyával mintegy 90 ezer kismama helyezkedett el a támogatás öt éve alatt. A támogatásra összesen mintegy 12,8 milliárd forint ment el, ez fejenként mintegy 140 ezer forintot jelent.

Ezt is szeretjük