10 ezres tömeg gyűlt az utcára Budapesten, hogy követelje a kormányfő lemondását: képek!
10 éve történt
A hír a világsajtót is bejárta.

Dia

	A 2006. évi demonstrációk Budapesten, a Kossuth téren indultak el, ahol kezdetben tízezrek vonultak az utcára, követelve Gyurcsány Ferenc lemondását. A helyszínen alakult csoportosulásokat együttesen Kossuth térieknek nevezték el.

Fotó: Wikipédia/Bujatt

Dia

	A tömeg egyre duzzadt, amikor azonban a Magyar Televízió híradásában mindössze kilencszáz főben határozták meg, a tüntetők egy csoportja az MTV Székház Szabadság téri bejárata felé vette az irányt, hogy egy petíciót olvastassanak be. Mivel ez nem teljesülhetett, Toroczkaiék a tömeget hívták segítségül. Ekkor kezdődött meg a hetekig elhúzódó ütközet a rendőrök és a tüntetők között.

 	Eleinte az utcákon maradt tüntetők voltak fölényben, többségük erőszakmentesen követelte a lemondást, egy részük azonban dobozokkal, burkolókövekkel dobálta a rendőröket. Később könnygázzal és vízágyúval próbálták eloszlatni a tömeget. Ekkor a feszültség a tetőfokára hágott, egyes tüntetők autókat is felgyújtottak a környéken.

Fotó: Wikipédia/Joost van Beek

Dia

	Az agresszív összecsapásokban rengeteg demonstráló és rendőr is megsérült. A tömeg a "Magyar rendőr velünk van!" skandálással próbálta megadásra kényszeríteni az intézkedőket, végül két óra körül bejutottak az addigra kiürített székházba. Hajnalban végül felolvasták a petíciót. A rendőri intézkedések és az eseményeket követő letartóztatások miatt jogvédő szervezetek is felemelték a szavukat.

Fotó: Flickr/balintmezo
Blog.hu ajánló
Fotó: