Női ruhában kell táncolniuk a kisfiúknak

Így kereskednek a gyerekekkel napjainkban

Az ember- és gyerekkereskedelem elképesztő méreteket ölt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több mint száz évvel ezelőtt Kínában ezen a napon, március 10-én szüntették meg hivatalosan a rabszolgaságot, és valóban, az ember hajlamos azt gondolni, hogy az ember- és a gyerekkereskedelem már csak a filmeken létezik a XXI. században. Az UNICEF kutatásából mégis az derül ki, hogy a rabszolgaság egy mai napig létező bűncselekmény.

Világszerte ma nagyjából 21 millió emberrel kereskednek, és az ebből befolyt haszon összesen 32 milliárd dollár. Áldozatok szinte mindegyik földrészen vannak, a legtöbb Keleten, majd Afrikában, Dél-Amerikában, az Amerikai Egyesült Államokban és végül a Közel-Keleten. Az emberkereskedelem manapság tömegesen érinti a gyerekeket is, akiket különböző célokra használnak fel, például prostituáltnak, táncosnak, vagy éppen a szerveikkel kereskednek. Nézd meg, melyek a legmegdöbbentőbb esetek!

A World Press Photo díjazottjai

Február 14-én hirdették ki a 2014-es World Press Photo nyertes képeit és képsorozatait Amszterdamban. Száz városban és 45 országban lehet majd megtekinteni a képekből létrehozott kiállítást, ami Amszterdamban nyílik meg április 18-án. Nézd meg a legjobbnak értékelt képeket!

Képek! A rák ellenére is tovább edz a sportoló

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük