Ennyivel emelhetik a fizetésed jövőre

Íme, a tervek

A munkaadók 2,6%-kal emelnék a minimálbért, a szakszervezetek az infláció mértékével.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A munkaadók maximum 2,6 %-kal emelnék a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot 2013-ban, a szakszervezeti oldal viszont legalább a várható infláció mértékével történő növelést szeretne.

Hétfőn ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, amelyen a jövő évi bérekről cseréltek véleményt az oldalak. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a munkaadók minkét kötelező bérelemnél maximum 2,6%-os emelést tartanának elfogadhatónak, és ezen álláspontjukat ismertették a hétfői ülésen.

95 ezer forint

A jelenleg 93 ezer forintos minimálbérnél ez 95 418 forintos bért, a szakmunkás bérminimumnál - amely jelenleg 108 ezer forint - 110 808 forintos 2013-as bért jelentene.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára elmondta: miután a parlament elfogadta a jövő évi adó- és cafeteria-szabályokat, a peremfeltételekről szóló vita befejeződött, immár adott az az adókörnyezet, amelybe be kell illeszteni a bértárgyalásokat.

A főtitkár kifejtette: a munkaadók szerint közgazdaságilag továbbra sem indokolt a béremelés, ugyanakkor mindenképpen szeretnének megállapodni a szakszervezetekkel, ezért egy minimális elmozdulásra lehetőséget látnak. Ez egy szerény mértékű, de érzékelhető emelés lenne - fogalmazott Dávid Ferenc.

A VOSZ javasolni fogja, hogy a megállapodásba foglalják bele, hogy a munkaadók tárgyalási kötelezettséget vállalnak a bérrel kapcsolatban. Ennek keretében 2013-ban öt-hat hónap után - vagyis körülbelül a jövő év nyarán - ismét leülnének a szakszervezetekkel és a kormánnyal, és egy hiteles, gyors értékelést készítenének a gazdasági helyzetről. Ha itt pozitív elmozdulást látnak, akkor a bérekben további előrelépés lehet munkavállalói szempontból - ismertette.

Zs. Szőke Zoltán ehhez hozzátette: indítványozták, hogy a bérmegállapodásban ajánlják a munkaadók figyelmébe, az Erzsébet-utalványból jövőre a jelenlegi havi 5 ezerrel szemben 8 ezer forint adható kedvezményesen. Felmerült az is, hogy a nagyon bérérzékeny ágazatokra a munkahelyek megtartása érdekében ágazati minimálbért vezetnének be, és javasolnák a jobb helyzetben lévő munkaadóknak, hogy ha megtehetik, ne csak a törvényben meghatározott kötelező bért adják, hanem annál többet.

A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

A tárgyalások jövő hétfőn folytatódnak. Zs. Szőke Zoltán szerint, ha jövő hétfőn nem lesz megállapodás, akkor a kormány határozza majd meg a minimálbért.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta, a korábbi javaslatuk, hogy a kormány az adórendszer oldaláról támogassa a bérek emelését tárgytalan, mivel már elfogadták a jövő évi adótörvényeket.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Infláció

Az MSZOSZ elnöke nem optimista a megállapodás lehetőségével kapcsolatban. Hangsúlyozta: a szakszervezeti oldal továbbra is legalább az infláció mértékével történő béremelést szeretne, ezen mérték alatt nincs megállapodás.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: a kormány ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja, milyen hatással lenne egy infláció mértékű béremelés az öt munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozásokra, illetve az önfoglalkoztatókra. A Munkástanácsok szerint a bérpótlékok miatti, átlagosan 10-15%-os jövedelemkiesést is rendezni kell - mondta az elnök. Hangsúlyozta: a versenyszférában működő cégek az utóbbi években megtakarítottak annyit, hogy egy infláció mértékű béremelést kigazdálkodható lenne.

Ezt is szeretjük