4 döbbenetes fotó, ami megrázta az egész világot

Az ember szörnyű tettekre képes. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint néhány történelmi felvétel, ami sokkolta az egész világot.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha nem lennének fényképezőgépek és a munkájukért akár az életüket is kockáztató fotósok, akik a legképtelenebb helyzetekben is jelen vannak, talán el sem hinnénk, milyen szörnyű dolgokra is képes az ember.

A következő négy fotó nemcsak amiatt különleges, mert kitűnő fényképészek profi alkotása: olyan eseményeket dolgoznak fel, amelyekről a többség legszívesebben nem is venne tudomást.

Tiltakozásul: Thich Quang Duc halála

Az 1960-as évek végén kettészakadt Vietnam déli része felett a hatalmat a katolikus családból származó antikommunista politikus, Ngo Dinh Diem ragadta magához. Diem azonban viszonylag kevés ideig élvezhette új szerepét: rokonai egyre több fontos pozíciót töltöttek be, a korrupciónak pedig nem volt határa. Buddhizmus-ellenes, a katolikusokat támogató politikáját a főként buddhistákból álló lakosság nem nézte jó szemmel.

A demonstrációk tucatjainak kiváltó oka azonban mégis az volt, amikor 1963 tavaszán a Buddha születésnapját ünneplő tömegbe lövetett. Thich Quang Duc buddhista szerzetes Diem vallásellenes politikája elleni tiltakozásként felgyújtotta magát Sajgonban.

Miután az amerikaiak támogatását elvesztette, Diem bátyjával együtt rövid ideig tartó bujkálás után feladta magát - mindkettőjüket kivégezték.

Fotó: Malcolm W. Browne, USA, The Associated Press, 1963.
Tudtad?
Malcolm W. Browne fotója az önmagát felgyújtó szerzetesről 1963-ban elnyerte a World Press Photo Az Év Fotója díját.

Ártatlan áldozatok: napalm-támadás Vietnamban

Nick Ut fényképe egyike a vietnami háborúról készült legismertebb képeknek. Az azóta Pulitzer-díjjal jutalmazott, majd a World Press Photo által 1972-ben az Év Fotójának választott képen a kilenc éves Phan Thi Kim Phuc látható menekülés közben, pucéran, összeégve, miután falujára napalm-bombát dobtak.
Azután, hogy Nick Ut lefényképezte a lányt, azonnal kórházba vitte, ahol 14 hónapot töltött, és összesen 17 életmentő műtéten esett át. A családja azonban nem volt ilyen szerencsés: nagynénje és két - kilenc hónapos és három éves - unokatestvére nem élte túl a bomba okozta tüzet. Phan Thi Kim Phuc később az UNESCO nagykövete lett.

Fotó: Nick Ut Cong Huynh, Vietnam, The Associated Press, 1972.

Nick Ut az eset után néhány évvel visszatért Trang Bangra, hogy meglátogassa a támadás túlélőit. Ekkor találkozott Kim Phuc testvérével, aki még mindig Vietnamban él, és - bár túlélte a támadást - a napalm-bomba nyomait a mai napig a testén viseli.

Az igazságért: feketék lincselése

Az Egyesült Államokban az 1870-es és az 1960-as évek vége között közel ötezer feketét lincseltek meg a déli államokban. Az egyik leghíresebb eset mégis az északi, Indiana állambeli Marionban történt, ahol egyetlen éjszaka alatt két fekete tinédzser lelte halálát a fehérek által.
1930 nyarának azon a bizonyos éjszakáján tízezres tömeg gyűlt össze, majd tört be a helyi börtönbe, hogy elkapja és felakassza azt a két fiatal fekete férfit, akit egy fiatal fehér lány megerőszakolásával vádoltak. A harmadik gyanúsított életét a lány nagybátyjának sikerült megmentenie.
Az akasztás csak egyike volt a fehérek eszközeinek: az úgynevezett Lincsbíróság csonkítással és agyonveréssel is büntetett.

Fotó: Otto Bettmann, The Bettmann Archive, Corbis.

A lincselésekről készült fotók egy részéből képeslap is készült, bizonyítva a fehér ember felsőbbrendűségét, a megkínzott holttestek és a boldog tömeg látványával pedig további félelemben tartva a feketéket.

Éhínség: éhező fiú és egy misszionárius

Afrika nem véletlenül szegény. Hatalmas szabad területeinek nagy része mezőgazdasági szempontból értéktelen, a növénytermelésnek és az állattartásnak pedig az időjárási viszonyok sem kedveznek. Mindez azonban még nem taszítana szegénységbe egy kontinenst, ha annak országait nem szipolyoznák ki a nyugati országok.
A nemzetközi pénzügyi válság negatív következményeit ráadásul ismét a legszegényebbek érzik: mindez várhatóan ismét újabb milliók életét követeli majd, amelyen a politikai manipuláció eszközeként használt, éhínséget csökkentő segélyprogramok sem fognak segíteni.
Becslések szerint a Földön ma közel ezer millió alultáplált gyerek és felnőtt él.

Mike Wells, United Kingdom.

Mike Wells 1980 áprilisában készült fotója, amelyen egy ugandai gyermek és egy misszionárius keze látható, tökéletes példája az afrikai éhínségnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Bár Wells igen kínosan érezte magát, hogy fotója bekerült a legjobbnak ítélt fényképek közé - mindig is ellene volt annak, hogy egy olyan képpel nyerjen díjat, amely mások szenvedéseit mutatja -, a World Press Photo 1980-ban az ő képét választotta az Év Fotójának.

Ezt is szeretjük