Nem sok nő rúgott labdába ebben a szakmában, de a helyzet javul - 4 borásznő mesél

Férfias szakmának tartják a borászatot, pedig van, ami a nőknek jobban megy.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Férfias szakmának tartják a borászatot, pedig van, ami a nőknek jobban megy.

Elismerik, tisztelik, és egyre inkább keresik a jó női szakembereket a borászszakmában: 2018-ban minden eddiginél több női kiállító regisztrált a VinCE Budapestre, amit idén a Várkert Bazárban rendeznek meg. 

Hogy miért érdemes nőként a boros szakmát választani, arról az esemény négy női kiállítója mesélt. 

Kovács Zita - Kovács és Lánya: óriási tisztelet övez minket

Kovács Zita hét éve kezdte a borászkodást, így az elsők között tapasztalta meg a szakma és a közönség előítéleteit.
- A pályám elején még alig voltak nők a szakmámban, így a legtöbb rendezvényen inkább néztek hostess-nek, mint borásznak. Azóta szerencsére sokat változott a világ. Most én tervezem a palackok címkéit, és a borok elnevezéseibe is becsempészhetem a kreativitásom. Női bortermelőként azt érzem, hogy mostanra tisztelettel és bizalommal fordulnak hozzám az emberek, borászként, és nemcsak nőként fordulnak hozzám. 

Laposa Zsófi: felpezsdítettük a szakmát

Évekkel ezelőtt még sokkal zártabb, férficentrikusabb volt a szakma, nem véletlenül: a borászat nemcsak szakértelem, komoly fizikai munka is. Azonban az elmúlt időben a technológiai fejlődésnek köszönhetően a nők számára is megnyíltak a pincekapuk. Laposa Zsófi viszont már fiatalon tudta, hogy ez élete hivatása. Az egyetem után Kaliforniában, Burgundiában és Bordeaux-ban is eltöltött egy-egy szüretet, végül pedig Bordeaux-ban szerzett borászatból mesterfokozatot.
- A szakma mára sokkal nyitottabb és elfogadóbb. Azt gondolom, hogy a borászközösség számára is üdítő, hogy egyre több nővel találkozhatnak szakmai rendezvényeken, kóstolókon. Finomságot és egyediséget képviselünk a hivatásunkban, felpezsdítettük a borásztársadalmat!

Csetvei Krisztina - Csetvei Pincészet: babával a borkiállításon 

Krisztina 2011-ben lett a móri borbirtok alapító tulajdonosa és borásza, élete középpontja azonban a másfél éves kislánya, Panna. 
- Egy borásznak minden tartály, minden hordó saját gyerek, Panna érkezése azonban a legnagyobb csoda az életünkben. A gyereknevelés pedig egészen összeegyeztethető a szakmámmal: kéthetes kora óta minden borkóstolóra, sőt, idén már a szüretre is velem jött. A VinCE Budapest Wine Show-n többek között a kislányomról elnevezett borunkat is bemutatjuk, mely halvány babarózsás színe miatt kapta a Panna Rozé nevet.

Gere Andi - Gere Attila pincészete: eleganciával finomítani a családi pincészeten

Gere Andi saját bevallása szerint mindig könnyű helyzetben volt, mert az édesapja, Gere Attila is neki szerette volna átadni a családi borászat vezetését.
- Ma már együtt irányítjuk a birtokot, mindent megbeszélünk, és közösen döntünk, édesapám sosem csinált ebből egókérdést. A nőiesség hatása is egyre jobban érződik a pincészetünk új borain, melyek stílusa sokat finomodott az elmúlt években. Szerintem a férfiak testes, karakán borait a nők eleganciája, kecsessége ellensúlyozza, amivel mi, nők színesíthetjük a hazai borpalettát.”

A VinCE Budapest Közép-Kelet Európa legelegánsabb borszakmai eseménye. Az április 5. és 7. között tartott rendezvényen 160 kiállító összesen több mint ezerféle borát lehet megkóstolni, miközben a három nap alatt összesen 15 mesterkurzusokon vehetnek részt a látogatók. Az előadók között a világ legelismertebb bor- és pezsgőszakértői szerepelnek, a workshopok egyikén a világ legjobbnak tartott borát is meg lehet kóstolni.  

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük