Akár 50 ezer forintra is bírságolhat az önkormányzat

Felszínre kerültek a lomtalanítás szabályai

A közterület-fenntartóé a hulladék.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A főpolgármester, Tarlós István a Napi Gazdaság szeptember 26-i számában megjelent nyilatkozatában elmondta, hogy a jövő évi büdzsét még korai lenne elkezdeni tervezni, de az örökölt terhek kármentesítésének lassan vége.

Alapvetően pedig a főváros költségvetése függ az államétól és a közösségi közlekedéstől. A jövő évi választásokon való indulásáról még nem nyilatkozott. A főváros legutóbbi városrendészeti kezdeményezései a közterületekre is vonatkoznak.

Lopásnak minősül

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a hulladéktörvény alapján a lomtalanítás alkalmával kirakott tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tulajdonába kerülnek. Így, ha valaki ezekből a tárgyakból eltulajdonít bármit, az lopásnak minősül. Ez a hulladéktörvény egyébként 2013. január 1-től hatályos. 

A jogtalan eltulajdonítás miatt, ha a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást rendszeres haszonszerzésre törekedve követik el, az elkövető két év szabadságvesztéssel is büntethető. Az 50 és 500 ezer forint közötti értékben elkövetett lopás vétségnek, az 50 ezer forint alatti értéknél pedig szabálysértésnek számít.

Mostantól fel lehet lépni ellenük

Eddig az utcára lomtalanítás céljából kitett holmik tulajdonviszonyának törvényi szabályozása rendezetlen volt, emiatt eddig csak korlátozottan lehetett fellépni a gyűjtögetőkkel szemben, akik valósággal kiköltöznek az utcára a lomtalanítások idejére.

A tulajdon elleni szabálysértés a szabálysértési törvény értelmében elzárással is büntethető, ami minimum egy, maximum 60 napig tarthat. Pénzbírság esetén a legalacsonyabb összeg 5 ezer, a legmagasabb 300 ezer forint. A közterület-felügyelők a szabálysértőt akár a rendőrségen is előállíthatják. A rendőrök pedig helyszíni bírságot szabhatnak ki, de nagyobb érték esetén büntetőeljárást is indíthatnak.

Képek! Így fog kinézni a Belváros jövőre

Nézegess képeket!

Elolvasom

A közterület-fenntartók a másik felet is megbüntethetik, például, ha nem a megengedett időben rakják ki, vagy tiltott hulladékot raknak ki a közterületre. Köztisztasági szabálysértéskor 5 ezer és 50 ezer forint közötti helyszíni bírsággal vagy 150 ezer forint pénzbírsággal is büntethető az illető. 

Nem csak a lomtalanítás a probléma

A Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel közösen fogja kijelölni azokat a helyeket, ahonnan a hajléktalanoknak menniük kell, ugyanis ezeket a jövőben zónákban állapítják majd meg. Ez alapján senki nem használhatja életvitelszerűen a közterületet. Aki ezt mégis megszegi, közérdekű munkát kell végeznie. Amennyiben ezt is megtagadja, pénzbírságot szabnak ki. Aki pedig többször is elköveti a szabályszegést, elzárással is büntethető. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A hajléktalanok száma a fővárosban és környékén több ezerre tehető, ellátásukra 2012-ben 340 millió forintot költöttek. A belügyminiszter, Pintér Sándor a fővárosi önkormányzatnak adná azt a jogot, hogy rendeletben kijelölje, hol tilos életvitelszerűen tartózkodni közterületeken. A Fidesz hat képviselője viszont az önkormányzatoknak is biztosítaná a jogot a tiltott zónák kijelölésére. 

Ezt is szeretjük