Liberálisból konzervatív: Orbán politikája a rendszerváltástól máig

Hogy lesz valaki liberális, majd konzervatív? Orbán Viktor politikáját vettük górcső alá.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

1989 márciusában jött létre a Bibó Szakkollégium falai közt a Fiatal Demokraták Szövetsége - Fidesz -, 37 egyetemista részvételével. A Fidesz és Orbán Viktor kezdetben elvi kiindulópontjaként a XX. század végi liberalizmust tekintette, önmagukat liberális, radikális és alternatív erőként látták.

A pártba ekkor még olyan 16-35 év közöttiek léphettek be, akik nem voltak tagjai más politikai ifjúsági szövetségnek. A rendőrség már a megalakulást követő első héten öt vezetőt - köztük Orbán Viktort és Kövér Lászlót is - illegális tevékenységgel vádolt. 1988 áprilisában mégis közel 400 fős nagygyűlést sikerült szervezniük, ahol elhatározták első kongresszusuk megtartását, amire októberben és novemberben - két részletben - sor került. Itt elfogadták a szervezet politikai programnyilatkozatát, lefektették az alapszabályokat.

1989 márciusában döntés született, miszerint a Fidesz indul az 1990-es parlamenti és helyhatósági választásokon, és két taggal (Orbán Viktor, Kövér László) képviseli magát az Ellenzéki Kerekasztalban. Orbán Viktor személye azonban csak egy évvel később, 1989. június 16-án vált országosan ismertté.

Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor az akkor 26 éves Orbán a rendszerváltás legnagyobb tüntetésén mondott beszédet, ekkor még hosszú hajjal és szakállal. Az akkor még csak bizonyos berkeken belül ismert fiatal egy csapásra a rendszerváltás egyik ikonikus alakjává vált, itthon és külföldön egyaránt.

Radikális követelései között szerepeltek javaslatok az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdése érdekében, a "polgári demokrácia" kifejezés és a "barátaim" megszólítás ekkor hangzott el először. Orbán politikai pályafutásának első éveit egyértelműen a radikális és a liberális eszmék határozták meg. 1989-től a Soros Alapítvány támogatásával Angliában tanulta a liberális filozófia történetét, amit 1990-ben országgyűlési képviselői pozícióra cserélt. A Fidesz 22 fős frakcióval bejutott a parlamentbe.

Az alkotmánybírák kiválasztását függetleníteni kell a parlamenti erőviszonyoktól

A Fidesz választási programja ekkorra már kész volt, célkitűzései között szerepelt többek között a "parlamentáris demokráciára épülő nyugati társadalmak" politikájának átemelése Magyarországra. A programban az Alkotmánybíróság védelméről is szó esett, amely "csak akkor lesz önálló hatalmi ág, ha a parlament döntéseit is felülvizsgálhatja", ezért "az alkotmánybírák kiválasztását függetleníteni kell a parlamenti erőviszonyoktól". 2010-ben, a második Orbán-kormány hatalomra kerülésekor azonban szinte azonnal bejelentették az Alkotmánybíróság jogköreit csökkentő terveiket, miután a testület alkotmányellenesnek ítélte a 98%-os különadót.

Magyar politikusok egykor és most

Nézegess képeket!

Elolvasom

1990 szeptemberében az Antall-kormány első száz napját értékelve kifogásolták, hogy "új, a kormánytól függő, széleskörű vagy akár körülhatárolhatatlan felhatalmazással működő hatóságokat, hivatalokat hoz létre".

20 évvel később, a 2010-es budapesti gazdálkodási konzultáción Orbán Viktor bejelentette a középszintű közigazgatás teljes átalakítását, mégpedig megyei kormányhivatalok létrehozásával. A felsővezetésben is ekkor jelentette be a hivatali átalakításokat, ilyen például a Miniszterelnökség néven létrejövő új hivatali szerv, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Szalai Annamária irányítása alatt.

Liberális Internacionálé

Orbán 1992-ben csatlakozott a Liberális Internacionáléhoz, még abban az évben az alelnökévé is választották, 1993-ban pedig a végrehajtó bizottság elnöke lett. A párt alakulása utáni években a kormányfő fokozatosan közeledett a konzervatív értékek felé, 1993-ban mégis választási szövetséget hozott létre az SZDSZ-szel, melyben olyan jelölt-visszaléptetési rendszer született, ami a választások után a liberális kormány létrejöttét támogatta. A Fidesz Országos Választmánya mégis Szájer Józsefet választotta meg elnökének Fodor Gábor ellenében, aki ennek következtében többedmagával - Molnár Péter, Ungár Klára - elhagyta Orbán köreit.

Orbán Viktor cipő nélkül dekázgat a Parlament udvarán

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az igazi fordulat pedig ezután következett Orbán politikai pályafutásában. 1994-ben a májusi parlamenti választásokon a Fidesz súlyos vereséget szenvedett, és az időközben 26 főre duzzadó frakció mindössze 20 fő delegálására elegendő szavazatot gyűjtött.

A párt teljes vezetősége ekkor lemondott, tisztújító kongresszusukon Orbánt kétharmados többséggel választották elnöknek. A miniszterelnök elvei ekkorra gyökeresen megváltoztak, ami a Fidesz politikai hozzáállásában is egyértelműen látszott.

Már nem használta a "liberális" kifejezést, "szabadelvűt mondok helyette", hangzott el egy beszédében. A korábbiakkal ellentétben az MSZP-SZDSZ koalíció baloldali blokkjától féltette az országot, és az év végi helyhatósági választásokon már az MDF-fel és a KDNP-vel indult közösen. Hét városban, négy megyeszékhelyen, három budapesti kerületben és 15 kisebb településen fideszes polgármestert választottak. Orbán elveinek "polgárosodása" nyilvánvalóvá vált 1995-ben, amikor a párt nevét kiegészítette Fidesz-Magyar Polgári Párttá, a programnyilatkozat pedig A polgári Magyarországért címet kapta.

Orbán Viktor Párizsban sétálgatott - Fotók!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így lettek konzervatívok

Orbánnak 1998-ig kellett várnia első kormánya megalakulásáig, ekkor még az MDF-fel és a FGKP-vel koalícióban. Első miniszterelnöksége alatt már alig emlékeztetett egykori önmagára, politikai identitása erősen a jobboldalhoz, a polgári értékekhez kötötte, a "liberális" már csak negatív kontextusban hangzott el. 2000-ben a Fidesz belépett a kereszténydemokrata, konzervatív Európai Néppártba, ami egyértelmű kiválását jelentette a Liberális Internacionáléból.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Orbán 2002-től alelnöki tisztséget tölt be a Néppártban. A politikai pálfordulás végleges, a miniszterelnök és pártja, a Fidesz visszafordíthatatlanul a konzervatív, jobboldali politikai erőt képviseli Magyarországon. A 2002-es választásokat azonban így is elveszítették, az MSZP-SZDSZ koalíció 2010-ig kormányozta az országot. Orbán ezt követően került hatalomra, és ekkor már szemernyi kétség sem fért hozzá: a liberális elveket másra cserélte fel a miniszterelnök.

Ezt is szeretjük