Az ügyeletre kellett vinni! Megsérült a 21 éves énekes egy buliban

Utána tovább ivott

Liam Payne egy szülinapi bulin szenvedett balesetet.

Kalandosra sikerült a vasárnap a One Direction számára: a fiúk egyik énekesük, Niall Horan születésnapját ünnepelték, és volt, aki nem úszta meg sérülés nélkül a bulit.

Liam Payne olyan hevesen táncolt, hogy a keze bánta, de a többiek is kitettek magukért az éjszaka folyamán.

Liam keze bánta

Villámgyorsan híre ment a One Direction vad bulijának, a fiúk ugyanis ezúttal teljesen elengedték magukat, függetlenül a rajongók jelenlététől. A banda Las Vegasban ünnepelte, hogy szőke énekesük, Niall Horan 21 éves, vagyis az amerikai szabályok szerint nagykorú lett, és meg is adták a módját a partizásnak.

A szemtanúk szerint Liam Payne annyira elragadtatta magát, hogy rögtönzött breaktánc-előadással örvendeztette meg a jelenlévőket, amibe úgy belelendült, hogy végül az ügyeleten kötött ki, mert megsérült a keze.

Hogy pontosan mi történt vele, egyelőre nem tudni, de a jelen lévő rajongók szerint a sztár már kissé kapatos volt a baleset idején.

A Daily Mail forrása szerint a szintén 21 éves énekest még ez a kis incidens sem tudta kizökkenteni a partihangulatból, mert, amint ellátták és bekötötték a kezét, visszatért a táncparkettre, és folytatta a bulizást, egy sörrel az ép kezében - ez arról árulkodik, hogy nem nagy a baj.

Cara Delevingne spiccesen villantott

Mással is estek meg kínos dolgok a buli hevében: a világhírű modellnek például szétnyílt a ruhája. Nézd meg képeken a ciki pillanatokat!

Teljesen szétnyílt a ruhája! Egy óvatlan pillanatban mindent megmutatott a modell

Nézegess képeket!

Elolvasom

Joe Jonas is ott volt

Bár a zenekarból nem volt jelen mindenki - Zayn Malik és Liam Payne ott volt, de Louis Tomlinsont senki sem látta, Harry Styles pedig még kiskorú -, egy véletlen találkozás örvendeztette meg a szülinapost: a szórakozóhelyen összefutott Joe Jonas-szal. Az egykori Jonas Brothers-tag azonnal dokumentálta az eseményt a Twitteren, nem is akárhogyan: - Mindig jó Niall Horanbe botlani, amikor épp a mosdóban van - a posztból nem nehéz kitalálni, hol futott össze a két énekes.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük