A nyár a legveszélyesebb évszak az utakon: ezért több ilyenkor a baleset

Nyáron több közlekedési baleset történik, mint a többi évszakban.

Közlekedési balesetek

Nyáron történik a legtöbb közlekedési baleset a magyar közutakon és külföldön is - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Osztályának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Berzai Zsolt közölte: ilyenkor sokkal többen ülnek autóba, feltorlódhat a forgalom, ugyanakkor az időjárás, a nagy meleg is hatással van az emberek szervezetére. Problémát okoz a gyorshajtás is, pedig valójában a magyar viszonyok között nem éri meg túllépni a sebességet, hiszen a kis távolságok miatt csak perceket lehet nyerni ezzel - emelte ki.

Kitért arra is, hogy tapasztalataik szerint a közlekedési morál javult az elmúlt időszakban Magyarországon. Ez a sűrűbb ellenőrzéseknek is köszönhető, illetve az olyan új módszereknek, mint a civil autókból történő figyelések, mérések.

Kiemelte, bár szinte nem telik el úgy nap, hogy ne történne halálos baleset, összességében csökkent a számuk: idén eddig nyolcvannal kevesebb történt, mint 2019 azonos időszakában. Kitért arra is, a koronavírus-járvány alatt lényegesen csökkent a közúti balesetek száma.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

- Az irány jó, valami elindult, de ameddig egyetlen ember is értelmetlenül életét veszti a közutakon - úgy, hogy az megelőzhető lett volna -, addig még van mit tenni - hangsúlyozta. Évente Magyarországon átlagosan hatszázan halnak meg közlekedési balesetben, és a rendőrség azt szeretné elérni, hogy ez a szám ötszáz alá csökkenjen - fűzte hozzá.

Fotók: Getty Images

10 fontos KRESZ-kérdés kerékpárosoknak

Az autóval csak jogosítvány birtokában van lehetőség részt venni a közúti közlekedésben, ám az alapvető KRESZ-szabályok ismerete a kerékpárosok és a gyalogosok számára is kötelező, megszegésük szankciókkal is járhat.

10 fontos KRESZ-kérdés kerékpárosoknak: mennyire ismered a szabályokat?

Kvíz!

Elolvasom

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük