Magyarországon van a koronavírus: két embernél is kimutatták a fertőzést

Orbán Viktor bejelentette: két koronavírusos beteg van Magyarországon.

Magyarországon van a koronavírus: két embernél is kimutatták a fertőzést
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan beteg is van Magyarországon, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda kora este a közösségi oldalán, miután részt vett az operatív törzs ülésén a Belügyminisztérium épületében.

Az első két fertőzött külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba szállították őket - mondta. Megjelent a koronavírus-fertőzés az országban. Mától kezdődően a védekezés szakaszába léptünk. Minden nap délben ülésezik az operatív törzs és utána tájékoztatják a sajtót - mondta a kormányfő.

Hozzátette: az operatív törzs megállapította, hogy a védekezéshez minden szükséges személyi, tárgyi és jogi feltétel rendelkezésre áll, így van megfelelő létszámú, felkészült orvos és ápoló, eszközök, például maszkok, és a helyzet kezeléséhez szükséges jogszabályok, melyek alapján az orvosok rendőrök, közigazgatási szakemberek végezhetik munkájukat.

A betegek számának alakulásáról és más, a koronavírussal kapcsolatos kérdésekben ezen a linken tájékozódhatsz.

Kiemelt kép: Getty Images

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Így tartsd távol otthonodtól a vírusokat

Sokan nem tudják, mire érdemes ebben az időszakban odafigyelni, hogy a lakásunktól is távol tartsuk a kórokozókat. Mutatunk pár fontos tippet, aminek segítségével sokat tehetsz a tiszta és biztonságos otthoni környezet kialakításáért.

Így tartsd távol otthonodtól a vírusokat: hol vannak a gócpontok, és mire kell figyelni?

Mire érdemes ebben az időszakban odafigyelni, hogy a lakásunktól is távol tartsuk a kórokozókat?

Elolvasom
Ezt is szeretjük