Romlott, penészes, savanyú kolbászok a polcokon

Akinek nincs lehetősége házi kolbász készítésére, annak jobb híján marad a bolti. Nem árt azonban az óvatosság.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kolbász szó hallatán bizonyára máris a szádban érzed az enyhén füstös, zamatos ízt, csípős aromát, és azonnal megjelenik a szemed előtt a közkedvelt húsféleség vörösbarna színe. Ez természetes, hiszen gondolatban - sajnos csak abban - mindig ilyen szépek.

Amikor belevágtunk, nem sejthettük, hogy a bolti kolbászok között milyen nehéz lesz igazi, jó fajtára találni.

18 termék versenyben

A tetemes kolbászmennyiséget több helyről szereztük be, hogy a lehető legszélesebb választékot vizsgáljuk. Bepakoltuk a kosárba minden előre csomagoltból a jellemző, karakteres fajtákat. Így került a tesztbe egyebek mellett baromfitermelő gyártotta sertéskolbász, kis kft mangalicaterméke, biokolbász, és persze azoknak a hagyományosan nagy gyártóknak a büszkeségei, akiknek neve – termékeikével együtt – jó ideje fogalom. Szám szerint tizennyolc kolbászt kóstolt meg a tesztelő csapat.

Miről ismerszik meg a jó kolbász?

Az igazi, jó kolbász, például az eredeti csabai nem lehet mindenütt és mindig egyforma, hiszen jellegét a sertés fajtája, kora, a paprika minősége és mennyisége, sőt, még a keverés is befolyásolhatja. Vannak azonban olyan alapelemek, amelyektől nem lehet eltérni: az igazi csabai kolbászt például mindig sertésbélbe töltötték. Ettől őrizte meg "zaftosságát", nem vált keménnyé, szárazzá még egy éves korában sem. A csabai kolbász alapvető fűszere a paprika. A paprikán és són kívül tesznek bele köménymagot és fokhagymát is, de egyik fűszer sem érvényesülhet a többi rovására, egymásba kell olvadniuk. Erős paprika is kell a fűszerezéshez, mert az igazi csabai kolbász egyik fő erénye a csípőssége. Jellegzetes, sajátos ízt és zamatot a füstölése ad, amit régebben szabadkéményben, szalma- vagy kukoricaszár füstjével, ma pedig bükkfafűrészpor vagy kukoricacsutka felhasználásával végeznek. Röviden: a csabai kolbász paprikával fűszerezett, sertéshúsból készült, nem morzsolódó, de nem is kemény, zaftos, erős, élénkpiros színű, enyhén füstízű, tartósan elálló kolbászcsemege. Nos, így volt ez régen...

Nézegettük, szagolgattuk, tapogattuk

A bolti kolbászokkal kapcsolatos első benyomásainkat a csomagolóanyagról szereztük, azután következett a kolbász színe, illata, majd a levágott szelet színe, szerkezete, illata, végül pedig, de egyáltalán nem utolsósorban a kolbász íze. A nézegetés idején még optimisták voltunk, a kolbászok szagolgatása során - ahogy egymást követték a furcsa, savanykás, olykor kellemetlen illatok - azonban fokozatosan vesztettünk derűlátásunkból.
Sajnos, az előrecsomagolt kolbászok java csalódást okozott, mindössze két típus - a Herz gyár mediterrán ízvilágot idéző, érlelt Chorizo kolbásza és a már jól ismert házikolbásza - kapott kiváló minősítést, öt fajta ért el jó eredményt, a többi közepes vagy elégséges eredményt produkált, de akadt két olyan is, amelyik nem ütötte meg a fogyaszthatóság mértékét. Utóbbi, vagyis a nem megfelelő kategóriában az egyik termék romlott, a másik penészes volt.

Hűtőben, 2 hét múlva

A vásárolt kolbászcsomagok viszonylag nagy mennyiségeket rejtettek, így feltételeztük, hogy a fogyasztók sem mindig használják fel egyszerre a teljes mennyiséget.

Fontosnak tartottuk hát megnézni, hogy meddig őrzik meg eredeti minőségüket a kolbászok. A mintákból fóliába csomagolva hűtőszekrénybe tettünk egy adagot, míg a minták másik felét a kamrában fellógatva helyeztük el. Két hét múlva azt tapasztaltuk, hogy a hűtőszekrényben, fóliában tárolt kolbászok megőrizték korábbi állagukat, míg a kamrában tartott társaik rosszul bírták a tárolást.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Első pillantásra csak annyi látszott, hogy a felületük zsíros, amit nem vettünk rossz néven, azt viszont nehezményeztük, hogy rettenetesen megkeményedtek. A változás már súrolta, sőt, bizonyos esetekben át is lépte az élvezhetőség határát.

Védőgáz, vákuum, zsugorfólia
A csomagolószerek szakszerű alkalmazásával hosszabb ideig megőrizhető az élelmiszerek természetes állaga, színe, íze. A védőgázba csomagolt élelmiszerek eltarthatósága jelentősen, hetekkel-hónapokkal megnövelhető, a becsomagolt termékek minősége egyenletes, megjelenésük tetszetősebb marad a tárolás ideje alatt.
Az élelmiszerek különböző romlási folyamataik miatt más-más védőgáz-összetételt kívánnak. A használatos gázok: a szén-dioxid, a nitrogén és az oxigén, illetve ezek keveréke.
A csomagolás légterét vákuummal is szokták módosítani, ilyenkor a levegőt a csomag lezárása előtt eltávolítják, így a termékre szorosan rásimul a csomagolóanyag. A védőgázas csomagolásnak minőségmegőrző szerepe mellett más fontos feladata is van. Ilyen például az igen vékonyra szeletelt termékek összetapadásának és deformálódásának megakadályozása, de a zsírkiválás megelőzése is megoldható ezzel a korszerű technikával.

Kolbászok tesztje

Típus Előállítás Ár (Ft/kg) Minősítés
Chorizo paprikás páros kolbász nyers szárításos érleléssel 1900 kiváló
Házikolbász nyers szárításos érleléssel 1449 kiváló
Vasi házi csípős szárazkolbász 1788
Mangalica paprikás páros kolbász füstölt 3298
Csabai szárazkolbász nincs adat 2740-től
Tesco szárazkolbász gyors érleléssel 1795
Huszár csípős kolbász füstölt, szárításos érleléssel 2373-tól
Vitéz kolbász füstölt, szárításos érleléssel 1945 közepes
Zalai parasztkolbász nincs adat 1068 közepes
Mangalica bio vékonykolbász nyers érleléssel 4591 közepes
Gyulai kolbász nincs adat 2799-től közepes
Pokol kolbász, extra csípős gyors érleléssel 2428 közepes
Tesco parasztkolbász szárazkolbász 1648 elégséges
Tesco csípős kolbász nincs adat 1500 elégséges
Parasztkolbász szárazkolbász 1748 elégséges
Parasztkolbász, négydarabos nincs adat 729 nem megfelelő
Mangalica páros kolbász nincs adat 2599-től nem megfelelő

2008. augusztus 14-től kapható az újságárusoknál a
Kosár – a fogyasztók magazinja
reklámmentes fogyasztói magazin legújabb száma!

A Kosár magazin augusztusi számának tartalmából:
  • Gyógyhatású készülék? - Még egyszer a méregtelenítő lábfürdőkről
  • Dohányzás nélkül, egészségesen
  • A puding próbája... - Boltban kapható fajták házi tesztje
  • Porzsákos vagy tartályos? - Porszívóteszt
  • Egyénileg vagy irodával utazzunk?
Kosár – a fogyasztók magazinja
Független, megbízható, hasznos és érdekes
Kiadja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
www.kosarmagazin.hu
kosar@ofe.hu
Tel: 392-5285
Tel/fax: 392-5287
Ezt is szeretjük