"Kivégzés" - Erről döntött a Fidesz-frakció Hajdúszoboszlón az ellenzék szerint

Államosítanák az iskolákat és a kórházakat, az MSZP háborog.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hajdúszoboszlói kihelyezett Fidesz-KDNP frakcióülésen számos olyan kérdésről született döntés, mely alapjaiban határozhatja meg az elkövetkezendő éveket, évtizedeket - már, ha a kormány és az Országgyűlés is rábólint a tervekre.

Választási rendszer

Az egyik legfontosabb döntés, amiről a Fidesz-KDNP határozott, a választási rendszer. A frakció azt szeretné, hogy a választási rendszer egyfordulós legyen, és szavazhassanak a határon túli magyarok is.

Jelenleg két fordulóban szavazunk, az egyéni képviselők közül azoknak van első körben biztos helyük a parlamentben, akik az első fordulóban megszerzik a szavazatok több mint 50%-át. Ha ez az első fordulóban nem sikerül, akkor jön a második, itt már az egyszerű többség is elegendő. A választási rendszer vegyes marad, vagyis listára és egyéni képviselőkre egyaránt lehet majd szavazni.

A választási rendszerről szóló, eredeti Áder-féle javaslat szerint megszűnne a kompenzációs lista, mely a töredékszavazatokon alapult. Töredékszavazatnak nevezzük a nem nyertes jelöltre leadott szavazatokat, melyeket egy képzeletbeli kalapban gyűjtöttek össze, és osztották szét arányosan a jelöltek között. Változna emellett az ajánlószelvények összegyűjtésére vonatkozó szabályozás is. Eszerint az induláshoz 750 helyett 1500 ajánlószelvényre lenne szükség, az összegyűjtésre pedig 21 nap állna rendelkezésre.

Tóth Zoltán választási szakértő a gyakorlati hatásokról szólva korábban lapunknak elmondta: ha ezt a javaslatot ebben a formában fogadják el, akkor a 15% alatti támogatottsággal bíró pártok nem jutnak be a parlamentbe. Felvetésünkre, hogy akkor ezek szerint csak a Fidesz és az MSZP kerülne be, közölte: ha az MSZP tovább rombolja magát, akkor ők sem.

Határon túli magyarok

A Fidesz-KDNP a frakcióülésen döntött arról is, hogy lesz szavazati joga a határon túliaknak, az viszont nem derült ki, hogy ők hogyan szavazhatnak majd. A határon túli magyarok szavazati jogával kapcsolatban merülhetnek fel problémák, például a gyakorlatban most úgy néz ki, hogy, aki szavazhat, az kap gyest is, hiszen mindkettőhöz magyarországi lakhely szükséges. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban közölte, a szabályozás marad: a gyeshez magyarországi lakóhely kell a jövőben is.

Iskolák, egészségügyi intézmények államosítása

Míg most az önkormányzatok tartják fenn az állami iskolákat, addig a Fidesz-KDNP  azt szeretné, ha az állam átvállalná ezt a feladatot, ahogy az oktatásszervezést is. Államosítanák az egészségügyi intézményeket is. A döntéseket Mesterházy Attila, az MSZP elnöke az önkormányzatiság kivégzésének nevezte, mert az iskolák és egészségügyi intézmények állami felügyelet alá vonása teljesen kivonja a helyiek kezéből az intézmények felügyeletét.

Lázár János közölte, az oktatásszervezés kapcsán vizsgálni fogják annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatokat bevonják valamilyen módon az oktatásba. Ez a vizsgálat a most felállított, Kósa Lajos vezette bizottság feladata lesz. A másik kétség Lázár szerint azzal volt kapcsolatos, hogy az állami oktatás akkor lehet sikeres, ha az állam képes megszervezni egy jó fenntartói szervezetet. Orbán Viktor szerint képes lesz, mondta Lázár az Index tudósítása szerint.

Privát fotók! Mit csinál egy politikus, amikor nem politikus?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Önkormányzati rendszer

A frakcióülésen határoztak arról is, hogy lesznek járások, és a kisebb önkormányzati hivatalokat egy járási önkormányzati hivatalban egyesítik, és feladatalapú finanszírozása lesz az önkormányzatoknak, viszont liberalizálják adókivetési jogukat, így lehetnek saját forrásaik is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fővárosi ügyek

Tarlós István főpolgármester és a kerületi polgármesterek között korábban éles vita alakult ki a budapesti önkormányzati rendszer átalakításáról. A frakcióülésen ez is szóba került, de csak annyi derült ki, hogy a korábbi, Tarlós István mozgásterét nagyban szűkítő javaslat helyett egy új javaslatot terjesztettek be a fideszes polgármesterek, melyről annyit tudni, hogy a kerületek hatékonyabb működését segítené elő.

Ezt is szeretjük