Törvényt sért a szülő, ha felügyelet nélkül engedi el bulizni gyerekét

Bekerülhet a családok védelméről szóló törvénybe a passzus. Köteles leszel felügyeletről gondoskodni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Országgyűlés megszavazta azt a módosító indítványt, amely a családok védelméről szóló törvénybe beteszi a következő passzust: a kiskorú gyermek szülője köteles a gyermek felügyeletéről külön jogszabályban foglaltak szerint gondoskodni, amikor az éjszaka közterületen vagy szórakozóhelyen tartózkodik.

Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert a gyermeket a "a család kötelékén kívül számtalan veszély fenyegeti".

- A közterületen, szórakozóhelyen éjszaka, felügyelet nélkül eltöltött időben számos gyermek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé. Ennek a súlyos társadalmi problémának a rendezése céljából javasoljuk a törvényjavaslat kiegészítését - áll az indoklásban.

Két fideszes politikus korábban módosító indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy a családvédelmi törvény mondja ki: a szülők kötelessége gondoskodni 14 éven aluli gyermekük felügyeletéről, ha az este tíz és reggel hat óra között közterületen tartózkodik.

Kőszegi Zoltán és Szalay Ferenc ugyanígy előírta volna, hogy a szülőknek gondoskodniuk kell 16 éven aluli gyermekük felügyeletéről, ha az este 11 és reggel 6 óra között szórakozóhelyen van. Ezeket a módosító indítványokat azonban nem támogatták a törvényjavaslat kereszténydemokrata előterjesztői. 

A családok védelméről szóló törvényről hamarosan dönt a parlament. A javaslatot az ellenzék több ponton kritizálta, a legtöbb negatív előjelű megjegyzést az a passzus kapta, amely "természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségeként írja le a családot, melynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenes ági rokoni kapcsolat, illetve családba fogadó gyámság lehet".

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez ugyanis kizárja a meddő párokat, továbbá az élettársi kapcsolatban élőket a "család" fogalmából, attól függetlenül, hogy utóbbiak heteroszexuálisok vagy homoszexuálisok.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Problémásnak látták továbbá, hogy a magzatot a fogantatástól kezdve védi a törvény, illetve, hogy a gyermekek számára előírná a szülőkkel történő együttműködést. A KDNP azt mondja, nem igaz, hogy a javaslat egy családmodellt támogat. Hozzátették: az ellenzéki képviselők többsége nem érti a családvédelmi javaslat lényegét. A vitáról bővebben itt olvashatsz.

Ezt is szeretjük