Az 5 legkínosabb szituáció megoldása a protokollszakértő szerint

Mindenkivel előfordul, hogy akkor jön rá a szükség, amikor a legkevésbé kellene. Így intézd diszkréten!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bizonyos biológiai szükségletek, mint például a vizelési inger vagy éppen a szellentés, képes akkor rátörni az emberre, amikor úgy érzi, a legkevésbé van lehetősége azt diszkréten intézni.

Társaságban ásítani, illetve az asztalnál orrot fújni azonban illetlenségnek számít. Mégis, mit tehetsz, ha a szükség diktál, mégsem szeretnél udvariatlanul viselkedni? A következőkben megtudhatod.

Csukott szájjal, mély levegővel: a csuklás

Ha egyszer csak csuklani kezdesz, és ez mások előtt történik, a legfontosabb dolog, hogy csukott szájjal fogadd a mélyről feltörő görcsöt. Ha kettő után - melyek között megpróbáltál mély levegőt venni, illetve hangsúlyosan nyelni egyet - magától nem múlik el, akkor minden bizonnyal olyan ideges leszel, hogy már nem is fog elmúlni. Ezért ilyen esetben menj ki a mosdóba, és tegyél kísérletet valamelyik ismert elmulasztási móddal.

Semmiképpen ne az asztalnál kezdj el tíz kortyot levegővétel nélkül inni! Igyekezz a másiknak minél kevesebb kellemetlenséget okozni, ezért ne helyezd magad előtérbe. Mivel a csuklás egyik fajtája a vércukorszintesés miatt indul el, egyél meg egy szem mokkacukrot: ha lehet, természetesen ne harsogva ropogtatva!

Szigorúan tilos: az ásítás

Ásítani, akár otthon, akár barátok között, mindenképpen sértés, ezért szigorúan tilos! Annak ellenére, hogy nemcsak az unalom miatt ásít valaki - hiszen az ember lehet fáradt, vagy a helyiség levegője elhasznált -, az ásítás kerülendő, a legfontosabb információ valaki megnyerésére ugyanis az, hogy figyelsz rá. A legtaszítóbb pedig, ha ráásítasz, jelezve, hogy rém unalmas.

15 életbevágóan fontos illemszabály

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha mégis rád tör az ásíthatnék, igyekezz titkolni! Ha például egy unalmas - vagy levegőtlen helyiségben történő - előadás közben vagy, akkor hajolj a jegyzetfüzet fölé, mintha buzgón írnál valamit, és közben csukott szájjal, mintegy befelé ásíts. Ha például étkezőasztalnál tör rád, akkor a szalvétával - mintha a szádat törölnéd - takard a dolgot, és szintén csukott szájjal oldd meg.

Ha végképp semmi takarásra való eszköz nincs kéznél, még egy zsebkendő sem, akkor bármilyen kézmozdulattal, például szemüveg-igazítással, orrmegvakarással, hajigazítással tereld el a figyelmet, és ügyesen, csukott szájjal abszolváld az ásítást.

Feltűnés nélkül: tüsszentés

Feltűnés nélkül, csukott szájjal, de a zsebkendőbe, ha pedig nincs kéznél, akkor a tenyeredbe, a szádat és az orrodat eltakarva - kinyújtott tenyérrel, hogy felfogd a bacilusokat -, minden eshetőségre készen illik tüsszenteni. Bizonyára te is találkoztál már olyanokkal, akik - szintén szereplési vágyból, ki nem elégített uralkodási ösztönöktől vezérelve - jó harsányan, a lehető legnagyobb feltűnést keltve tüsszentenek, és boldogan néznek körül, azt várván, hogy egészségükre kívánják.

A legjobb, ha van nálad egy pamut zsebkendő - mosott, vasalt - és egy csomag papírzsepi a terjengősebb eredménnyel járó használathoz. Ha a tüsszentés hátterében allergia áll, és ellene orrcseppet is használsz, abból kizárólag a mosdóban illik az orrodba csepegtetni, hiszen ez abszolút magánügy, senkire sem tartozik.

Halkan, gyorsan, diszkréten: az orrfújás

Az orrfújás ismét a test által diktált kényszerűség. Minél kevesebb feltűnéssel, illetve minél kisebb hanghatással végezd! Csak akkor fordulj félre, ha ezzel nem újabb ember arca felé fújod az orrod. Például egy terített asztalnál, a forró leves után, pláne, ha erős is, mindenkinek felmelegszik a váladék az orrában, és bizony, eldöntendő: szipákolj vagy fújj.

Ilyenkor vegyél elő egy tiszta zsebkendőt - itt van például funkciója a mosott-vasalt pamut zsebkendőnek -, hajtsd le a fejed, és nyomkodd meg az orrod, nem kell igazán kifújni. De ne nézz fel közben! Természetesen, ha más körülmények között, valódi nátha esetén a tettek mezejére kell lépni, akkor - ha lehet, természetesen ne menj emberek közé, ha mégis elengedhetetlen, akkor kerülj távolabb a többiektől, és minimálisra csökkentve a hanghatást - végezd el a dolgot.

A legkínosabb: a szellentés
A szellentés szabályozható, de visszatartása káros lehet a belekre, ugyanakkor a téma teljes mértékben magánügy. Ezért próbáld addig visszatartani, amíg eltávolodsz az emberektől. Mondani sem kell, mekkora modortalanság villogni vele, felhívni rá a figyelmet.

Folyékony problémák: a vizelési inger

Fontos tudnod, hogy nem akkor kell elintézni a folyóügyeket, amikor kell, hanem akkor, amikor lehetséges. Ha lehet, akkor az első rossz érzéskor azonnal keresd a mosdót, ha pedig vendégségben vagy, kérd meg a háziasszonyt vagy házigazdát - természetesen a veled azonos neműt -, hogy mutassa meg, hol van a mosdó.

Ha teheted, azért ne halogasd, ha ugyanis egyszer befészkelte magát a tudatodba, hogy pisilni kell, akkor rohamosan, a félelmeddel arányosan erősödik az inger. Ha olyan rendezvényre készülsz, ahol feltűnést keltenél, zavart okoznál, ne fogyassz folyadékot, ha mégis muszáj, akkor vizet, semmiképp ne kávét, alkoholt. Mielőtt elfoglalnád a helyed - például díszétkezésnél vagy színházban -, végezd el a dolgodat, és tudatosítsd magadban, hogy két-három óráig nem lesz lehetséges a dolog.

Cikkünk Görög Ibolya Protokoll az életem című könyve alapján készült.

Ezt is szeretjük