Kik a titokzatos feketeruhások?

Miattuk titkolják az UFO-ügyeket?

Ha valami furcsát láttál, megjelennek, és halálra rémítenek. Íme, a feketeruhások legendája.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Aki repülő csészealjat észlel, és jelenti azt a rendőrségnek, számíthat néhány dologra: ki fogják nevetni, az alkoholfogyasztására vonatkozó kérdéseket fognak feltenni neki, a barátai is furcsán méregetik majd, és talán a helyi újságok is megkeresik telefonon, hogy valami különleges kerüljön a másnapi számba. De ami a legrosszabb mind közül, az egyesek szerint a rettegett feketeruhások látogatása.

Amikor megjelennek

A beszámolók a fekete ruhás embereket hosszú időn keresztül az UFO-észlelésekkel és az azokkal kapcsolatos jelenségekkel társították. Az UFO-esetek szemtanúinak lakásaiban való feltűnésüket nem sokkal a rendőrségnek vagy a médiának adott beszámoló után figyelték meg, fenyegető megjelenésük pedig hallgatásra intette az érintettet.

Az észleléssel kapcsolatos anyagokat azonnal lefoglalták, sőt, egyes esetekben már azelőtt kopogtattak a szemtanúk ajtaján, hogy azok bárkinek meséltek volna arról, amit láttak, mintha mindent tudtak volna, talán még azelőtt, hogy a megfigyelő maga átgondolta volna a történteket.

A fekete ruhás emberek számtalan módon közölték mondanivalójukat a direkt fenyegetésektől kezdve a cirkalmas körülírásokig, de ezek jelentése minden alkalommal az volt, hogy az illető megbánja, ha nem tartja a száját.

Ijesztő leírások

A MIB, vagyis Man in Black elnevezés jellegzetes fekete felszerelésük miatt alakult ki - a szemtanúk szerint mindenük fekete, és ez a színválasztás jellemzi autóikat is - régi Buick, Cadillac vagy Lincoln típusokkal járnak.

Úgy írják le őket, mint az olajzöldtől a szürkén át az egészen sötétig terjedő bőrszínű embereket, enyhén mandulavágású szemekkel, majdnem gépiesen monoton hanggal. Korukat nehéz behatárolni, de leginkább középkorúnak tűnnek, mozgásuk pedig robotszerű.

Nyugtalanító részletek

A feketeruhások szinte minden tanúvallomás szerint egyértelműen úgy festenek, mintha nem ehhez a világhoz tartoznának. Erre utalnak az olyan találkozások, amikor kezükben pénzérméket porlasztottak el, vagy egyszerűen a fákon üldögélő madaraknak próbáltak énekelni. Máskor sáros mezőkön keltek át úgy, hogy egy cseppet sem lettek koszosak, a legnagyobb hidegben sem viseltek egyebet, mint vékony fekete zakót, és ügyet sem vetnek a fagyos időjárásra.

A 15 legrejtélyesebb, misztikus személy a történelemben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az idegeneknek dolgoznak?

Egyes összeesküvés-elméletek szerint azért, hogy titokban tarthassák földi jelenlétüket, a földönkívüliek megbízhatták a feketeruhásokat, hogy nyomják el a média érdeklődését azzal, hogy az UFO-látogatások szemtanúit fenyegetéseikkel elhallgattatják.

Ezen elméletek szerint embertől idegen mozgásuktól mechanikus beszédükig sok minden arra utal, hogy a látott idegenek által programozott androidokról van szó. Néhányan úgy gondolják, hogy maguk a feketeruhások is földönkívüliek, valószínűleg szürkék vagy egy más faj tagjai.

Az Egyesült Államok kormánya áll a háttérben?

Más merész feltételezések szerint az idegenekkel összedolgozó kormányzat is alkalmazhatja a feketeruhásokat és furcsa kísérőiket, hogy titokban tartsák az UFO-król szóló beszámolókat.

Sokan úgy tartják, a MIB lehet, hogy csupán színészek társasága, akiket eleve arra utasítottak, hogy viselkedjenek olyan szokatlanul és bizarrul, amennyire csak lehet, ami tovább fokozza a szemtanúk zavart lelkiállapotát.

A feketeruhások ezen vélemények szerint lehetnek lenyomozhatatlan ügynökök is, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs az ismert kormányzati szervekkel, így alkalmuk nyílik úgy sérteni meg olykor az emberi jogokat is, hogy a felelősségre vonás elmarad.

A legmeggyőzőbb bizonyíték

Az összeesküvés-elmélet hívei szerint a feketeruhások hatását nem lehet semmibe venni. Felelősek lehetnek a Space Review, a repülő csészealjak titokzatos eseteinek szentelt magazin visszavonásáért, emellett valószínű, hogy létezik az idegenek jelenlétét bizonyító cáfolhatatlan bizonyíték, akár fotó, videofelvétel vagy épp élő földönkívüli, de a feketeruhások közreműködése révén sikeresen eltüntették. Mindemellett meggyőző bizonyíték lehet, hogy a beszámolók és kutatások szerint a MIB folyamatos jelenléte egészen az Erzsébet-korig nyúlik vissza.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Cikkünk David Southwell és Sean Twist Rejtélyes esetek - A legérdekesebb összeesküvés-elméletek című könyve alapján készült, mely az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg.

OLVASD EL EZT IS!

  • világvége
  • földönkívüliek

A világvégét jelzik a vonalkódok?

Ezt is szeretjük