2 év után végre sikerült! Babát vár az ismert énekes felesége

Kevin Jonas és felesége, Danielle hosszú próbálkozás után most végre gyermekáldás elé néznek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kevin Jonas mindössze 25 éves, de már boldog férj és leendő családapa. A zenész és felesége, Danielle a héten bejelentették, hogy kisbabájuk lesz.

Fiatal koruk ellenére már évek óta gyereket szeretnének, és most végre teljesül az álmuk.

Két éve próbálkoznak

Kevin Jonas és felesége, Danielle már három éve házasok, és úsznak a boldogságban. Már 2011-ben nyilvánosságra hozták, hogy kisbabát szeretnének, és ezt követően többször felröppent a hír, hogy Dani áldott állapotban van.

Ezekről a pletykákról utólag rendre kiderült, hogy nem igazak, és bár a házaspár próbálkozott, eddig nem jártak sikerrel a gyermekáldás terén. Most azonban végre sikerült összehozniuk a babát, és mindketten a fellegekben járnak.

A hivatalos bejelentést az E! Online közölte először, miután Kevin Jonas Skype-híváson keresztül nyilatkozott nekik. A Jonas Brothers tagja elmondta, nagyon boldog, és bár eddigi életének legizgalmasabb eseményein megy keresztül, azért ideges egy kicsit. 

Még a barátnőjének is hihetnéd! Így néz ki Justin Bieber anyukája

Nézegess képeket!

Elolvasom

Saját műsoruk van

Danielle a Twitteren keresztül osztotta meg az örömhírt a követőivel, és szintén elmondta, mennyire izgatott a nagyszerű hírek miatt. Bár még a terhesség korai szakaszában van, elkerülhetetlen volt, hogy bejelentést tegyenek, hiszen a házaspárnak saját valóságshow-ja van - Married to Jonas címmel -, ahol óhatatlanul szóba kerültek a babával kapcsolatos témák.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A műsor egyébként is sikeres, nemrég szerződtek le a második évadra, de ezzel az örömteli fordulattal a pár valószínűleg még több nézőt szerez majd magának. Kevin és Danielle Jonas mindketten 25 évesek. 2007-ben ismerkedtek meg, majd két év múlva, 2009-ben házasodtak össze.

Ezt is szeretjük