Bokros 170 milliárdot vont el a csomagjával, Matolcsy 2700 milliárdot

Matolcsy intézkedései két és fél év alatt a GDP 9%-át teszik ki, Bokros megállt 5%-nál.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Bokros-csomag közel dupláját kapjuk az Orbán-kormánytól két és fél év alatt - számolta össze az Index. Míg a Bokros-csomag a GDP 5%-a volt, addig az Orbán-kormány eddigi megszorításai a GDP 9%-át is meghaladhatják, átlépve a 2700 milliárd forintot, amiből csak erre az évre 2000 milliárdnyit jelentettek be.

A cikk szerint az elmúlt másfél évben átlagosan negyedévente kaptunk egy csomagot, az első rögtön a kormányváltás után, amikor kiderült, hogy Magyarországnak tartani kell a vállalt, 3,8%-os hiányt.

Ekkor érkezett a 29 pontos akcióterv, ám még ezzel sem tudta a kormány tartani a hiányt, amely végül 4,2%-os lett. Ezután a kormány államosította a 3200 milliárd forintnyi magánnyugdíjvagyont. Emiatt a 2011-es költségvetés 4,2%-os többlettel zárt.

Széll Kálmán-tervek

Később kiderült, a 2012-es hiány tartásához újabb megszorítások kellenek, így jött az első Széll Kálmán-terv, amit a cikk szerint az elmúlt 18 hónapban még féltucatnyi bejelentés, kisebb-nagyobb kiigazítás követett.

Ott volt például a Széll Kálmán 2.0 vagy épp a mostani, két lépésben bejelentett közel 800 milliárdos elvonás.

A lap hangsúlyozza, az általuk megadott 9%-os összeg egy becslés, ami részben a kormányzati számításokból indul ki, amelyek viszont nem mindig hibátlanok. Pontos képet kapni azért is nehéz, mert több területen még most sem lehet látni pontosan, hogy a tervekből mi valósult meg, és mi nem - teszik hozzá.

Matolcsy szerint siker

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a legutóbbi csomag bejelentésénél úgy fogalmazott: a kormány két és fél év alatt sikeres államháztartási konszolidációt hajtott végre, egyfajta költségvetési trendforduló állt be. Ezt egyébként Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke is megerősítette. Mint az Origónak adott interjújában elmondta, Matolcsy György az első pénzügyminiszter Hetényi István óta, aki most már harmadik éve kézben tudja tartani az államháztartást.

- Ez a magyar politikai elitnek az elmúlt 30 évben sosem sikerült - szögezte le.

A második Orbán-kormány legmeghatározóbb döntései

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Bokros-csomagtól 170 milliárdot vártak

1995-ben Bokros Lajos egy 25 pontos csomagot jelentett be, melynek keretében a felsőoktatásban bevezették a tandíjat, korlátozták a nominálbérek emelkedését a költségvetés által finanszírozott szervezetekben, a korábbi jogosultak 10%-ától vonták meg a gyest, a családi pótlékot, a gyermeknevelési támogatást, megszűnt az ingyenes fogászat, csökkent a gyógyszerek költségvetési támogatása, emelkedett a kötelező nyugdíjkorhatár. A pénzügyminisztérium mindezektől az intézkedésektől 170 milliárd forintos költségvetésihiány-csökkenést várt. Az államháztartás hiánya 1994-ben a GDP 8,4%-ára duzzadt, majd 1996-ban 3%-ra esett vissza, az infláció viszont 28,25%-ra emelkedett.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Bokros-csomag egyes elemeit az Alkotmánybíróság részben vagy egészben megsemmisítette. Az anyasági és gyermektámogatási juttatások megkurtítását a testület csak az újonnan született gyermekekkel kapcsolatban tartotta alkotmányosnak. A családi pótlék és a táppénz szűkítését, illetve a honoráriumokra kivetett 44%-os társadalombiztosítási járulékot megsemmisítette. Törvényellenesnek mondta ki a felsőoktatási létszámleépítések elrendelését is, ezt azonban az egyetemek a forráselvonások miatt végrehajtották, és mintegy kilencezer embert bocsátottak el.

Ezt is szeretjük