Kegyelmet kap Geréb Ágnes?

Eljárási kegyelmet kért az otthon szülés hazai úttörője. Nincs sok esély arra, hogy az államfő igent mond a kérésre.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Geréb Ágnes vádlott-társaival együtt eljárási kegyelmet kért a köztársasági elnöktől az ellene folyó perben. Sok esély nincs a kegyelemre, lévén, hogy egy ilyen döntés meghozatala öt-hat hónapot vesz igénybe, az ítélethirdetésig pedig alig egy hét van hátra.

Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják, valamint ennek a bűncselekménynek minősített eseteivel is: halált, illetve maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel. Gerébre próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványozott Kiss Veronika ügyész vádbeszédében.

Gerébék perében négy esetet vizsgál a bíróság, ebből háromban érintett az otthon szülés hazai úttörője. Két esetben elhunyt a baba, a harmadiknál pedig az volt a gond, hogy az anya túl sok vért vesztett. A Geréb-perről további részleteket itt olvashatsz.

Miközben zajlik a per, megszületett az otthon szülést szabályzó rendelet, amely 20 év után jogszabályi keretet ad az intézményen kívüli szüléseknek. Erre a rendeletre, pontosabban az otthonszülés szabályozatlanságára hivatkozva kértek eljárási kegyelmet Gerébék. De mi az az eljárási kegyelem, és van-e esély arra, hogy Geréb Ágnes részesüljön benne?

Mi az az eljárási kegyelem?

Hornyák Szabolcs, a Pécsi Tudományegyetem büntetőjogásza lapunknak elmondta, kétféle kegyelem létezik, az egyik az eljárási, a másik pedig a végrehajtási. Az eljárási kegyelem a jogerős bírósági határozat előtt menti fel a vádlottat, a végrehajtási pedig az ítélet után változtat az elítélt helyzetén.

Mit mondott Geréb Ágnes az utolsó szó jogán?
- Bizonyos helyzetekben mindenki egyforma, bőre színétől, pénzügyi helyzetétől és foglalkozásától függetlenül. Az egyik ilyen a szülés, a szülés közeli állapot. Felemelő ezen az úton elkísérni az asszonyokat és együtt lenni velük ott, ahol legjobb szakmai tudásunkkal és teljes jelenlétünkkel segíthetünk nekik abban, hogy semmilyen külső körülmény ne zavarja őket. Így átérezhessék azt a bizonyos egyformaságot, egyenrangúságot, és így tudják fogadni, útnak indítani a kisbabájukat - mondta a tárgyaláson az utolsó szó jogán Geréb Ágnes, aki az alig pár napja elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, gyógypedagógus otthon szülésről megfogalmazott gondolatait is idézte.

- Az eljárási kegyelem nem gyakori, én még nem találkoztam ilyennel. Amellett, hogy nem gyakori, nem is szerencsés, hiszen azzal, hogy még az ítélethirdetés előtt felmenti a vádlottat, beleszól az igazságszolgáltatás működésébe. Hagyni kell, hogy a bíróság döntsön az ügyben - vélekedett a szakember, aki szerint az elbírálásnál figyelembe kell venni, hogy az új szabályok szerint Geréb Ágnes hibázott-e.

Hozzátette: a büntetőjogban a főszabály, hogy mindig azt a törvényt kell figyelembe venni, amely a bűncselekmény elkövetésének napján volt hatályban. Kivételt jelent, ha a keretszabály megváltozik, és az az elkövetőre nézve kedvezőbb, továbbá az ítélethirdetés idején már hatályba lépett. Ekkor az új törvény alapján kell dönteni.

A szakmai előírás az szakmai előírás

Probléma az is, hogy Geréb Ágnes esetében az új rendeletnek nincs köze az enyhítéshez, hiszen őt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják. Vagyis a kérdés itt az, hogy foglalkozása írott és íratlan szabályainak megfelelően járt-e el az adott esetben, ez pedig független attól, hogy egy kórházban vagy az intézményi kereteken kívül történt az eset. Ennek eldöntése szakértői feladat, nem jogszabályi kérdés.

- Bár nem ismerem teljes egészében az új rendelet részleteit, de feltételezhető, hogy a szülész-nőgyógyászoktól az otthon szülés során is elvárják majd a szakma szabályainak betartását - tette hozzá a büntetőjogász.

A kegyelmi kérvény azért is érthetetlen, mert az ítélethirdetésig mindössze egy hét van hátra, a kérelmek elbírálása pedig Kiss Norbert, a köztársasági elnöki hivatal munkatársának tájékoztatása szerint legalább öt-hat hónapot vesz igénybe.

A kérelmet egyébként először a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjeszti fel a köztársasági elnöknek, aki dönt róla, majd a miniszter ellenjegyzi. A kegyelmi döntésre vonatkozó javaslatot a miniszter kizárólag a rendelkezésre álló iratok alapján teszi meg, és a köztársasági elnök is ekképpen hoz döntést.

Az elbírálás a vádlott vagy elítélt személyében, körülményeiben felmerült olyan méltányolható okok alapján történik, amelyeket a bíróság nem értékelt enyhítő körülményként.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A Geréb Ágnesről készült fotót Koós Tamás készítette és tette közzé a Wikipédia vonatkozó szócikkében. Köszönet érte!

Ezt is szeretjük