Nagy iskolatáska-körkép

Milyet vegyél a gyerkőcöknek?

Bár még tart a nyár, nem árt elkezdeni a készülődést a sulira, és beszerezni az iskolatáskát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sebesen változó világunkban nem könnyű általános tanácsot adni azoknak a szülőknek, akik első ízben találkoznak a tanszervásárlás feladatával.

Azért megpróbáltuk. Célunk az volt, hogy elveket és szabályokat, illetve hasznos információkat gyűjtsünk össze, amelyek megkönnyítik az eligazodást, a választást.

Hátizsákok és guruló csodák

Szerencsére napjainkban óriási az iskolatáska-választék, nem kell nehéz, leginkább a földön maguk után húzott rémségekkel járkálniuk a gyerekeknek. A hagyományos bőr akta-iskolatáska helyét elfoglalták a praktikus hátizsákok, és a kerekeken guruló csodák. Azért szögezzük le, nem véletlenül találták ki az iskolatáska klasszikus formáját! Ahhoz ugyanis, hogy a füzetek ne végezzék egy hét után salátaként, és a csemete se kapjon gerincferdülést az egyenlőtlen súlyelosztás miatt, az esztétikai szempontok mellett a használhatóságra is figyelni kell.
A jól megválasztott táska legfőbb ismérve a megfelelő méret. Ahhoz, hogy minden elférjen benne, és még az uzsonnának is legyen helye, nem elég egy kis sportszatyor! Célszerű olyan modellt választani, amelyikbe belefér minden, ami az iskolába kell.

A külön zsákok, táskák és szütyők sorsa, mint tudjuk, leggyakrabban az elvesztés, ugyanakkor a sok zsebes, több belső részből álló táska helyet ad a füzeteknek és könyveknek éppúgy, mint a tornacuccnak, vagy a tisztaságcsomagnak. Persze, nem mindegy, hogy mekkorák a zsebek, vannak olyanok is, amelyek első pillantásra hasznosaknak tűnnek, és csak a próbánál derül ki, hogy semmi nem fér el bennük.
Érdemes figyelni arra is, hogy maga a táska milyen mély, mennyire férnek el benne a holmik. Ezt leginkább oldalnézetből lehet megítélni. Jó, ha az alja kemény, mert nem dől el könnyen, ráadásul jobban megőrzi a puha füzetek és könyvek formáját.

Törvény a túlsúly ellen
A törvény értelmében 2005 szeptembere óta az 1-4. osztályos diákok órarendjét úgy kell kialakítani, hogy a használt tankönyvek összsúlya ne haladhassa meg a három kilogrammot. Egy felmérés szerint ugyanis az alsósok táskája négy-öt kilót nyom, a felsősök pedig öt kilónál is többet cipelnek naponta. A diákok heti átlagban testsúlyuk 12-18%-át viszik a hátukon, holott az oktatási tárca szerint legfeljebb súlyuk 10%-a lenne megengedett, mert a terhelés maradandó egészségkárosodást okozhat. Amúgy a nehéz iskolatáska önmagában nem okoz gerincbetegséget, a helytelen testtartás kialakulásában azonban nagy szerepe van. Az elmúlt húsz évben 15-ről 30%-ra növekedett a helytelen testtartással küszködő gyermekek aránya.

Vízlepergető textilek, szivacsos pántok

A következő fontos tény, hogy a nebulónak nap mint nap cipelnie kell a táskáját. Akár iskolatáskát, akár hátizsákot választasz, lényeges, hogy két vállon lehessen hordani, mert így megoszlik a súly. Alapkövetelmény, hogy a váll- és hátrész puha anyagból készüljön, hogy kényelmes legyen a viselése, anyagát tekintve pedig vízhatlan textilből szabják.
Tapasztalataink szerint nagy különbség van a táskák pántjainak szélességében, és abban is, hogy milyen vastagra készítette a gyártó a táska háttal érintkező részét. Utóbbi nemcsak kényelmi szempont, a kicsik ruháját is védi. Annak ellenére, hogy a gyerekek elsősorban a hátukon viszik a táskát, fontos, hogy fogója erős, körben megerősített legyen.

Manapság általában csatokkal és tépőzárral készülnek az iskolatáskák, ami jelentősen megkönnyíti használatukat. Ám ha mégis olyan modellre esik a választás, amelyik cipzárral záródik, érdemes alaposan szemügyre venni a táskát, és csak a vastag, jól csúszó cipzárakkal felszerelt típusokra voksolni!

Színek, csíkok, prizmák, no és a divat

A gyártók minden korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a gyerekek testi épségének védelmére. Komoly kutatások igazolták, hogy az élénk színű táskák - narancs, sárga, piros - komoly védelmet jelentenek a iskolások számára, az autósok jóval előbb észreveszik őket, ha alaposan elüt az általuk cipelt táska színe a környezettől. Ugyanezt a célt szolgálják a táskákon látható fényvisszaverő csíkok, és a némelyiken megtalálható prizma. Érdemes erre is figyelni vásárlásnál, mert különösen az elsősök olyan sok mindenre kell, hogy odafigyeljenek iskolába kerülésük első évében, hogy olykor bizony éppen a közlekedés során lankad a koncentrációjuk.
Különösen a kislányok szeretik a Disney figurás iskolaszereket, ugyanők azok, akik rendre maguk után kerekeken húzott táskával érkeznek az iskolába. A vidám mintás táskák ellen egy szót sem szeretnénk szólni, csak azt javasoljuk, ne csak az esztétikai élmény alapján dönts a táska megvásárlása mellett. Ami a kerekeken guruló, kiképzésüket illetően is masszív csodákat illeti, igaz, hogy tartós és kényelmes megoldást kínálnak, ám borsos áruk miatt bizonyára csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ilyen modellt vásároljanak.

Nem csak a táska fontos!

Amellett, hogy milyen az iskolatáska, az is fontos, hogy mi kerül bele. Mivel az elvárások nemcsak iskolánként, de tanáronként is változnak, az utóbbi öt évben kikoptak a papír-írószer boltok kínálatából az előre összekészített füzetcsomagok.
Az alábbiakat azonban bekérheti az iskola az első osztályosok szüleitől.

Füzetek

  • 5 db 14-32 elsős vonalazású füzet
  • 3 db 27-32 kisalakú négyzetrácsos füzet
  • 1 db 36-16 hangjegyfüzet
  • 2 db sima füzet
  • 5 csomag írólap

Eszközök, ceruzák

  • 4 db HB-s grafitceruza - legjobb a háromszög alakú
  • 1 db 2B-s ceruza
  • színes ceruza - piros, kék, sárga
  • 2 db zöld - nem vastag!
  • 2 db postairon - vastag, puha
  • 1 db radír

Matematika

  • 1 csomag számkártya
  • 2 db dobókocka
  • 1 db logikai készlet
  • 1 doboz korong
  • 1 db egyenes vonalzó - 12-15 cm-es, hogy elférjen egy tolltartóban
  • 1 csomag számolópálca

Barkács

  • 1 db zárható, erős cipősdoboz az eszközöknek
  • 1 db nagyobb tejfölös doboz víznek
  • 1 db póló vagy köpeny munkaruhának

Testnevelés

  • tornazsák - tornacipő, fehér póló, tornanadrág, melegítő
  • 1 pár zokni - lehetőleg fehér pamut

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Tisztasági csomag

  • 1 db törülköző akasztóval és névvel
  • 1 műanyag pohár
  • 1 pár váltócipő - "benti cipő"
2008. augusztus 14-től kapható az újságárusoknál a
Kosár – a fogyasztók magazinja
reklámmentes fogyasztói magazin legújabb száma!

A Kosár magazin augusztusi számának tartalmából:
  • Gyógyhatású készülék? - Még egyszer a méregtelenítő lábfürdőkről
  • Dohányzás nélkül, egészségesen
  • A puding próbája... - Boltban kapható fajták házi tesztje
  • Porzsákos vagy tartályos? - Porszívóteszt
  • Egyénileg vagy irodával utazzunk?
Kosár – a fogyasztók magazinja
Független, megbízható, hasznos és érdekes
Kiadja az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület
www.kosarmagazin.hu
kosar@ofe.hu
Tel: 392-5285
Tel/fax: 392-5287

OLVASD EL EZT IS!

  • kultúra
  • szórakozás

A 6 legjobb társasjáték

  • budapest
  • vásárlás

3 imádnivaló bolt

Ezt is szeretjük